A 45 éves Mohamed Aida az első magyar sportoló, aki hét olimpián vesz részt

2021. május 26. – 08:06

frissítve

A 45 éves Mohamed Aida az első magyar sportoló, aki hét olimpián vesz részt
Mohamed Aida a csapatversenyben beugorhat – Fotó: Toshifumi Kitamura/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd este döntött a Magyar Vívó Szövetség (MVSZ) elnöksége a tokiói olimpiai csapatról. Három fegyvernemben is kijutott a magyar csapat, az elnökség feladata volt, hogy eldöntse, melyik három versenyző a csapat tagja, és ki a tartalék. A tartalék az egyéni versenyben nem indulhat, a csapatversenyben viszont bármikor be lehet cserélni, már nem kell sérülést színlelnie egy versenyzőnek, mint régebben, hogy a helyére állhasson. Egy rossz szabály miatt korábban erre kényszerítették a vívókat.

Íme a csapat:

  • Férfi kard: Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád (egyéni és csapat), Decsi Tamás (csapat). Tartalék: Iliász Nikolász.
  • Női kard: Márton Anna, Pusztai Liza, Katona Renáta (egyéni és csapat), Battai Sugár (csapat). Tartalék: Szűcs Luca.
  • Női tőr: Kreiss Fanni, Pásztor Flóra, Kondricz Kata (egyéni és csapat), Mohamed Aida (csapat). Tartalék: Lupkovics Dóra.
  • Férfi párbajtőr: Siklósi Gergely. Őt ebben a portrében mutattuk be, miután a Covid-osztályon volt önkéntes.

Az aranyéremre is esélyes férfi csapatban Szilágyi és Szatmári helye biztos volt, Gémesi lesz a harmadik ember. A női tőrben Mohamed Aida egyéniben nem vívhat, de a csapatban ott lehet a 45 éves, hetedik olimpiájára készülő versenyző. A hétszeres olimpiai bajnok Gerevich Aladár hat olimpián szerepelt, ahogy a szörföző Gádorfalvi Áron is, ezen a listán most Mohamed az első helyre került.

Az itthoni egyéni rangsor második helyén álló, két gyermeket nevelő Mohamed nélkül vívta ki a csapat nagy bravúrral az olimpiai részvételt, a csapat összetétele így változatlan maradt, Mohamed csereként hasznára lehet a válogatottnak. Mohamed 1993-ban vb-ezüstérmes volt, hat vb-bronzérme van egyéniben, egyedül az olimpiai érem hiányzik a gyűjteményéből, most erre is kapott egy esélyt. 1996-ban, Atlantában szerepelt először olimpián, Tokióban koronázhatja meg a pályafutását.

„Félig tele van a pohár, örülni kell ennek a döntésnek, és örülök is. A férjem elsírta magát, amikor megtudta, hogy ott lehetek, és nekem is nehéz visszatartanom a könnyeimet. Mindent megteszek, hogy a legjobb formámat hozzam Tokióban”

– mondta a Telexnek elcsukló hangon Mohamed szerda reggel. Izgatott volt egész kedden, az ülés elhúzódott, most sorra kapja a gratuláló üzeneteket.

Mohamed a 2008-as pekingi olimpián fantasztikus vívást mutatott be az amerikaiak elleni elődöntőben, hatalmas hátrányt dolgozott le, 14-2-re nyert befejező emberként, de akkor a happyend elmaradt, mert a csapat nem jutott döntőbe, az olaszok ellen pedig a bronzmeccset is elveszítette.

„Előttem van az a csörte a mai napig, valami hasonlót szeretnék most is bemutatni Japánban, úgyhogy megyek is edzésre”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!