Meghalt a britek legendás maratonistája, aki 19 032 napon át mindennap futott

2021. május 24. – 07:32

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sokaknak csak egy futóruházati márkát jelent Ron Hill neve, miközben a név mögött nagyszerű atléta állt, aki az 1960-as és '70-es években érte el nagy sikereit, utána pedig szinte élete végéig népszerűsítette a futást. A brit Ron Hill 82 éves korában halt meg.

Hill három olimpián futott, maratonban aranyérmes volt az Európa-bajnokságon és a Nemzetközösségi Játékokon is, 1970-ben ő lett az első brit, aki meg tudta nyerni a Boston Maratont, mindjárt pályarekorddal. Egyéni rekordja 2 óra 9 perc 28 másodperc volt. Ő volt a második ember, aki áttörte a 2:10-es határt. Több távon világrekordot is tartott, 10, 15 mérföldön és 25 kilométeren is.

A futó 1964 december 20-án kezdte el szinte páratlan sorozatát, 52 éven és 39 napon (19 032 nap) át mindennap legalább egy mérföldet (1,6 km) futott. Ebben sokáig semmi nem akadályozhatta meg, amikor eltört a szegycsontja, akkor is futott, ahogy bütykének megoperálása után is. Pár napig botokkal küzdötte le a mérföldet, majd utána begipszelt lábbal is futott. Projektjével végül négy éve állt le, szívproblémák miatt nem erőltette tovább a futást.

Ron Hill 2007-ben egyik edzése közbenFotó: David Ashdown/Getty Images
Ron Hill 2007-ben egyik edzése közbenFotó: David Ashdown/Getty Images

Az 52 év alatt 217 ezer kilométer tett meg. Egyszer azt mondta, hogy úgy tartják róla, hogy még azokat a métereket is feljegyezné az edzésnaplójába, amit majd a koporsójával tesznek meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!