Három év után megtört a PSG szériája, a Lille lett a francia bajnok

2021. május 24. – 00:12

Másolás

Vágólapra másolva

A Paris Saint-Germain 2-0-ra verte a Brestet a francia bajnokság 38., utolsó fordulójában, de ez sem volt elég ahhoz, hogy megvédje a címét, a Lille ugyanis 2-1-re verte az Angerst, ezzel ők lettek a bajnokok. Az olasz bajnokságban a Juventus örülhetett az utolsó fordulóban, az angoloknál pedig a Liverpool csodával határos módon végül felért a dobogóra a két manchesteri csapat mögé – írja az MTI.

A PSG a 2012/13-as szezon óta dominálja a francia bajnokságot, azóta most fordult elő másodjára, hogy letaszították őket a Ligue 1 trónjáról – legutóbb 2017-ben az AS Monacónak sikerült ugyanez. A Lille története negyedik bajnoki címét ünnepelheti, és 2011 után emelheti újra magasba a trófeát. Ettől még persze a PSG jövőre is a Bajnokok Ligája főtábláján indulhat, a harmadik Monaco pedig a következő szezonban a BL selejtezőjében lesz érdekelt.

Az olasz bajnokságban az idén gyengélkedő Juventus esetében ennyire nem volt egyértelmű a BL-indulás, még úgy sem, hogy a Serie A-ból az első négy csapat jut automatikusan főtáblára. A torinói csapat sorsa a hajrában rájuk tapadó Napoli kezében volt, amely egy győzelemmel bebiztosíthatta volna a negyedik helyét, ám hazai pályán is csak 1-1-es döntetlent tudtak játszani a Veronával, így Ronaldóék jövőre is a csoportkörben kezdhetik meg a küzdelmeket. Az olaszoknál a második végül az AC Milan lett a győzelmét már korábban bebiztosító Inter mögött, miután 2-0-ra verték az Atalantát.

Jürgen Klopp, a Liverpool edzője, és James Milner a csapat középpályása a Crystal Palace elleni győztes meccs után. Fotó: Paul Ellis / POOL / AFP

Az angol Premier League ugyancsak tartogatott még izgalmakat az utolsó fordulóra, itt ugyanis a BL-csoportkört jelentő harmadik és negyedik helyért a Leicester City, a Chelsea és a Liverpool is küzdött a zárókörben. A tavalyi bajnoki cím után idén sokat szenvedő Liverpool az utolsó körre felszívta magát, és Sadio Mané duplájával 2-0-ra verte a Crystal Palace-t, míg az FA Kupa-győztes Leicester City hiába vezetett hazai pályán kétszer is a Tottenham ellen, végül így is kikapott. A Chelsea ugyancsak kikapott az Aston Villa vendégeként, de a Leicester vereségével így is becsusszantak a negyedik helyre, a Liverpool pedig csodával határos módon harmadik lett a két manchesteri csapat mögött. A már bajnok Manchester City az utolsó meccsén öt góllal verte az Evertont, a második Manchester United pedig Wolverhamptonban nyert.