Kilenc éve még nem létezett, idén bajnok lett – mi az?
2021. május 23. – 07:54
Látszólag a semmiből, kilenc év alatt legalulról felkapaszkodva jutott el a szlovén futball csúcsára az NŠ Mura, amely a szombati 36., utolsó fordulóban legyőzte a nagy rivális NK Maribort, és ezzel bajnok lett. Mindez nagy szó lenne egy, a 2013-14-es bajnokság előtt nem létezett, akkor a mi megyei bajnokságunknak megfelelő ligában induló csapattól, amely ráadásul egy mindössze 11 ezer lakosú kisvárosban működik, de a dolog ennél összetettebb.
Muraszombaton ugyanis – amely ennyi lakossal is a 16. legnagyobb szlovén városnak számít – nem meglepő módon nem csak 2013 óta létezik szervezett futball. A város első klubját 1924-ben alapították Nogometni Klub (NK) Mura, azaz Mura Futball Klub néven, és ez egészen 2005-ig működött, méghozzá a kisvárosi körülmények ellenére nem is rosszul.
A fekete-fehérben játszó csapat 1970-ben 3. lett a jugoszláv futball harmadik vonalában, 1975-ben elnyerte a még Jugoszlávián belüli szlovén kupát, 1995-ben már a független Szlovénia kupagyőztese lett, az önállóvá vált ország élvonalában 1993 és 1998 között két 2. és két 3. helyet szerzett. A csapat azonban 2005-ben csődbe ment.
Ekkor megalakult a városban az ND Mura 05, amely nem számított jogutódnak, az elődre mindössze a fekete-fehér színek megőrzése utalt. Az első osztályba 2011-ben jutottak fel – csak 4. helyen végeztek a második ligában, de az első három egyike sem vállalta az élvonalbeli szereplést – ahol nyomban 3. helyen végeztek, így bejutottak az Európa-ligába. Itt aztán három selejtezőkört is sikeresen mentek, többek között a CSZKA Szófiát és az Arszenál Kijevet is kiverték, míg végül a Lazio búcsúztatta őket a csoportkör előtti utolsó fordulóban. A sportsikerek ellenére ez a csapat a következő szezonra csődbe ment.
Nos, ekkor alakult az NŠ Mura, amely szintén nem jogelődje az ND Murának, bár alapításakor annak ifijátékosai alkották a keretét. A csapat 2018 óta szerepel az első osztályban, két 4. hely után lett most bajnok úgy, hogy az NK Mariborhoz hasonlóan 63 pontot szerzett, de az egymás elleni eredmények a Murának kedveztek.
A csapat egyébként már tavaly megnyerte a Szlovén Kupát, amelynek tavalyelőtt is döntőse volt, így két szezonban is indulhatott az Európa-ligában. Idén egy észt és egy dán csapatot is kiütött, mielőtt a PSV Eindhoven megállította volna. Jövőre pedig elindulhat a muraszombati foci első Bajnokok Ligája-szezonja is – hacsak addig nem jön egy újabb csőd.