Ferrari-dráma után nyert Verstappen Monacóban, és átvette a vezetést a világbajnokságban

2021. május 23. – 16:51

frissítve

Ferrari-dráma után nyert Verstappen Monacóban, és átvette a vezetést a világbajnokságban
A 2021-es Monacói Nagydíj befutója – Fotó: Andrej Isakovic / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Még el sem rajtolt a Monacói Nagydíj, máris hihetetlen drámát hozott a verseny: a Ferrari pilótája, Charles Leclerc a váltó meghibásodása miatt nem tudott elrajtolni, így elbukta a pole pozíciót, ami a monacói utcai pályán szinte a futamgyőzelemmel egyenlő. Leclerc úgy szerezte meg az első rajthelyet a szombati időmérőn, hogy utolsó gyors körén falhoz vágta autóját. Úgy tűnik, a váltó olyan súlyosan megsérült a balesetben, hogy nem bírta volna ki a versenyt. A csapat szombaton még bizakodott, azt kommunikálták, hogy nem kell kicserélni Leclerc váltóját, ami öt helyes büntetéssel járt volna.

A pillanat, amikor Leclerc érzékeli, hogy valami nincs rendben a váltóval:

A pole pozíciót a világbajnoki címért nagy harcban lévő Max Verstappen (Red Bull) örökölte meg Leclerctől. Riválisa, a címvédő Lewis Hamilton csupán 7. lett az időmérőn, de Leclerc kiválásával ő is előre jöhetett egy helyet. A Mercedes hétszeres világbajnoka abban bízhatott, hogy az időjárás vagy egy baleset esetleg megkavarja a futam alakulását, és akkor további pozíciókat javíthat. Csapattársa, Valtteri Bottas rajtolhatott Verstappen mellől, a másik Ferrarival Carlos Sainz a harmadik helyről várta a startot.

Ilyen előzmények után nem hozott különösebb izgalmakat a rajt. Az elmúlt évekhez hasonlóan a pole-ból induló pilóta most is megtudta őrizni vezető helyét, Verstappen elsőként fordult el a célegyenes utáni kanyarban, a dobogós pozíciókban sem változott a sorrend. Hamilton nem tudott előrébb jönni a rajtnál, maradt 6., Lando Norris (McLaren) és Pierre Gasly (AlphaTauri) mögött. Rajtuk kívül Sebastian Vettel, Sergio Pérez, Antonio Giovinazzi és Esteban Ocon haladt még pontszerző helyen.

A rajt utáni körökben beállt a vonatozás, az első tízben senki nem tudott előzési pozícióba kerülni a szűk, kanyargós pályán. Az első 20-25 körben Verstappen szándékosan nem diktált nagy tempót az élen, próbálta megnehezíteni a Mercedes dolgát, hogy a kerékcsere után légüres térbe tudják visszaküldeni Bottast. Előzetesen mindenki egykiállásos stratégiával számolt, ezért mindenki próbálta minél tovább elhúzni az egyetlen kerékcserét.

A boxkiállások sorát Hamilton kezdte meg a 30. körben, és onnantól felpörögtek az események. Hamilton megpróbált Gasly elé vágni, de ez nem jött össze, sőt, Vettel mindkettőjüket megelőzte egy későbbi kerékcserével. A hétszeres világbajnok körökön keresztül panaszkodott csapatának az elhibázott stratégia miatt.

A következő körben Bottast is kihívta a Mercedes, és ekkor olyasmi történt, amit nagyon ritkán lehet látni F1-es futamon.

A szerelők nem tudták leszedni Bottas jobb első kerekét, a banális hiba miatt a finnek fel kellett adnia a futamot.

Bottas kiesésével Sainz jött fel a második helyre, Norris pedig a harmadikra. A 35. körben az addig magabiztosan vezető Verstappen is letudta egyetlen kerékcseréjét, és csapattársa mögé, a második helyre jött vissza. A Red Bull remekül taktikázott Pérezzel: olyan sokáig tartották kint, hogy a 8. helyről rajtoló mexikói pilóta Vettelt, Gaslyt és Hamiltont is átugrotta a kerékcserével, és feljött a negyedik helyre.

A hátralévő 30-40 körben már nem változott érdemben az első tíz sorrendje, Verstappen pályafutása során először nyert Monacóban, Sainz lett a második, Norris pedig a harmadik. Sainz első dobogós helyezését szerezte a Ferrarival. A további pontszerző helyekre Pérez, Vettel, Gasly, Hamilton, Stroll, Ocon és Giovanazzi futott be. A 72. körben Hamilton megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és megszerezte az azért járó bónuszpontot.

Győzelmével Verstappen átvette a vezetést a világbajnokságban, hat futam után 105 pontja van, míg Hamiltonnak 101, a brit mindössze 7 pontot szerzett Monacóban. Újabb dobogós helyezésével Lando Norris (56 pont) feljött a harmadik helyre, megelőzte Bottast (47 pont). A konstruktőri világbajnokságban is átvette a vezetést a Red Bull, 149 pontjuk van, egy ponttal előzik meg a Mercedest.

Az F1-es világbajnokság két hét múlva Bakuban, az Azerbajdzsáni Nagydíjjal folytatódik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!