Giro: Valter nagyot küzdött a murvás szakaszon, de visszacsúszott a 13. helyre

2021. május 19. – 17:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Giro d'Italia 11. szakasza jelentős változásokat hozott az összetettben. A rózsaszín trikós Egan Bernal növelni tudta az előnyét a látványos és kíméletlen etapon. Nagy riválisa Remco Evenepoel megroggyant, de az etap végére Valter Attila is visszaesett, így kicsúszott a legjobb tízből, jelenleg a 13. helyen áll.

A Giro a keddi pihenőnap után egy olyan szakasszal folytatódott, amitől mindenki félt egy kicsit. A Perugia és Montalcino közötti 162 kilométeres etapba négy részletben összesen 35 kilométernyi kavicsszórásos földút, olasz nevén sterrato vagy strade bianche került. A helyi gazdálkodók által használt utak a kiszámíthatatlansági faktort növelik, nagyobb esélye van egy bukásnak vagy egy defektnek is, amivel el lehet veszíteni a versenyt is. Többet lehet nyerni és veszíteni is, mint egy klasszikus hegyi szakaszokon. A bringások arra számítottak, hogy nagy lesz a menés, a szűk utak miatt a helyezkedés is még inkább kulcskérdéssé vált, mindenki elöl akar ilyenkor lenni. A fizikai felkészültség mellett a murvás utakon a technikai képzettség is nagy szerepet kap.

Az olasz körversenyen 2010-ben rendeztek itt utoljára szakaszt, és elég emlékezetesre sikerült. A versenyzők akkor nagy esőt kaptak a nyakukba, és a sártengerré váló földutakon kellett átvergődniük, talán nem véletlen, hogy akkor a hegyikerékpáros múlttal rendelkező Cadel Evans nyerte az etapot. Idén a mezőny megúszta a sarat, inkább a port nyelhették a bringások a száraz időben.

A Giro d'Italia 11. szakaszának profilja, a murvás részeket szürkével satíroztákFotó: giroditalia.it
A Giro d'Italia 11. szakaszának profilja, a murvás részeket szürkével satíroztákFotó: giroditalia.it

Az első sterrato 93 kilométernél kezdődött, addig a főmezőny nyugodtabbra vette, az etap elején hamar el is engedtek egy 11 fős szökést. Ez a csoport gyorsan nagy különbséget alakított ki, 60 kilométer alatt 13 perc előnyt szerzett, ami az első murvás szakaszig 14:30-ra nőtt, és ezzel eldőlt, hogy a szakaszgyőztes is a szökevénycsoportból kerül ki. A hajrára ketten maradtak, amit a svájci Mauro Schmid nyert meg Alessandro Covi előtt.

Az első murvás szakaszon is megnyúlt már a Giro d'Italia mezőnye a 11. szakaszonFotó: Luca Bettini/AFP
Az első murvás szakaszon is megnyúlt már a Giro d'Italia mezőnye a 11. szakaszonFotó: Luca Bettini/AFP

Amikor a főmezőny közelített a murvás részhez, olyan tempót diktáltak a csapatok, mintha csak egy hajrát vezettek volna föl. A szűk útra rátérve rendesen megnyúlt a sor, Valter Attila jól helyezkedett, a boly elejében tekert. A murva megkezdte a szelekciót, rögtön az első szektorban volt defekt és bukás is, sokan lemaradtak. Az Ineos-Grenadiers nagy erőket mozgósított Filippo Ganna vezetésével, hogy maradjon a nagy iram, több favorit, mint az összetett második helyén álló Remco Evenepoel (Quick Step) le is szakadt a rózsaszín trikós Egan Bernalról, de a harmadik helyen álló Alekszandr Vlaszovnak, Simon Yatesnek és Hugh Carthynak is küzdenie kellett, hogy visszakapaszkodjon az aszfaltos részen. Valter szinte gond nélkül elöl maradt, és még két segítője is volt csapatából.

A második murvás szektoron Valter már nemcsak utazott a bolyban, hanem ő húzta meg az emelkedőt a favoritok csoportjában, ez már Peter Sagannak is sok volt, le is szakadt tőlük. Két top 10-es bringás, Dan Martin és Davide Formolo sem tudott megragadni itt, ami Valternek is kedvezett, hiszen néhány másodpercnyire voltak tőle összetettben.

Valter Attila meghúzta az egyik emelkedőt, mögötte, a harmadik helyen a rózsaszín trikós Egan Bernal kapaszkodikFotó: Luca Bettini/AFP
Valter Attila meghúzta az egyik emelkedőt, mögötte, a harmadik helyen a rózsaszín trikós Egan Bernal kapaszkodikFotó: Luca Bettini/AFP

A harmadik murvás szektorban Evenepoel újra bajba került, leszakadt a csoportról, Bernal ezt megtudva, még nagyobb sebességre kapcsolt, mindenkinek kapaszkodnia kellett, hogy vele maradjanak. Itt egy kicsit Valter is lemaradt, de el tudta kapni a sor végét, továbbra is együtt tempózott Bernalékkal. Evenepoel pedig már egyperces hátrányban volt az utolsó 15 kilométerre.

Az utolsó murvás részen Vlaszov rántotta meg a sort. Az iramváltást Valter nem tudta átvenni, leszakadt erről a csoportról. A murvás rész után Valterhoz visszamaradt csapattársa, Rudy Molard, de nem sikerült újítaniuk, ideiglenesen beolvadtak Evenepoel csoportjába. Itt sem tudtak azonban megragadni, végül a győzteshez képest 6 perc 16 másodperces hátránnyal ért célba Valter és Molard. A többi top 10-estől közel három percet kapott Valter, így ötödikről a 13. helyre csúszott vissza a nagyot küzdő FDJ-bringás.

A favoritok közül a záróemelkedőn Vlaszov újrapróbálkozott, de Bernalt nem tudta megingatni, a kolumbiai elképesztő tempóját senki sem tudta tartani, csak a korábban meglépő Emmanuel Buchmann tudott rácsatlakozni.

A kirobbanó formában lévő Bernal minden riválisának adott, a hozzá legközelebb lévő Vlaszovnak is 45 másodperc a hátránya összetettben, a többiek pedig mind percen kívül vannak.

A mezőny másik magyarja, Dina Márton 19 perces hátránnyal, a 75. helyen ért célba a szakaszon.

„Baromi jó volt. Ez volt a legjobb szakaszom eddig, iszonyatosan élveztem! Nyilván nem voltam az elejében, mert rosszul helyezkedtem, de nem is kellett. Ez egy nehéz szakasz volt alapvetően, és szerintem sokan megszenvedték, de nekem különösen jól esett ez a strade bianchés rész. Mára az volt a terv, hogy mindenki élje túl, de végül is Gavazzi elmenésbe került, és nagyon jó erőben érezte magát, úgyhogy elég komoly csalódás neki, hogy elesett, és így nem tudott harcolni a győzelemért” – számolt be Dina Márton a 11. etapról.

Dina azt mondta, hogy a szakasz elején nagyon meleg volt, utána pedig a portól szenvedtek. A vége felé aztán az eső is esett, lentebb ment a por, az aszfalt viszont csúszóssá vált, még trükkösebbé téve az etapot.

Arról is beszélt, hogy hogyan tervezték meg a frissítést. „Szakasztól és intenzitástól függően 60, 80, 110 gramm szénhidrátot viszünk be óránként izotóniás italok, rizsszeletek, energiaszeletek, -zselék formájában. Ma egyébként pont nem volt frissítőzsák, hanem csak kulacsokat kaptunk, mert a strade bianchés rész miatt több kaját raktunk el eleve, és több olyan kulacsot kaptunk, amiben szénhidrátos ital volt. Egyébként általában fele-fele arányban indulunk vizes és szénhidrátos italos kulaccsal, de ma több volt az utóbbiból.”

Eredmények:
11. szakasz, Perugia-Montalcino 162 km
1. Mauro Schmid (svájci, Qhubeka Assos) 4:01:55 – 40,1 km/h
2. Alessandro Covi (olasz, UAE) +1 másodperc
3. Harm Vanhoucke (belga, Lotto-Soudal) + 26 másodperc
… 11. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) +3:09
… 13. Alekszandr Vlaszov (orosz, Astana-Premier Tech) +3:12
… 14. Daminao Caruso (olasz, UAE) + 3:35
…. 15. Simon Yates (auszrál, BikeExchange) +3:35
30. Valter Attila (Groupam-FDJ) +6:16
75. Dina Márton (EOLO-Kometa) +18:59

Összetett:
1. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos-Grenadiers)
2. Alekszandr Vlaszov (orosz, Astana) +45 mp
3. Damiano Caruso (olasz, UAE) +1:12

…13. Valter Attila (Groupama-FDJ) +3:51
…116. Dina Márton (EOLO-Kometa) +1:35:00

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!