Áthelyezték a BL-döntőt, Isztambul helyett Porto lesz a helyszín

2021. május 13. – 13:06

frissítve

Áthelyezték a BL-döntőt, Isztambul helyett Porto lesz a helyszín
Az FC Porto stadionja, az Estádio do Dragão – Fotó: Jose Manuel Alvarez / Quality Sport Images / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalosan is bejelentette az UEFA, hogy változik a május 29-i Bajnokok Ligája-döntő helyszíne, Isztambul helyett Portóban rendezik meg a Chelsea és a Manchester City közötti mérkőzést. A helyszínmódosítás oka egyszerű: hiába nyerte el eredetileg a rendezés jogát a legnagyobb török város, Törökország felkerült Nagy-Britannia járványügyi piros listájára, így egyik angol klub sem vihetett volna magával szurkolókat.

Az új helyszínre, a portugáliai Estádio do Dragão stadionba viszont hatezer-hatezer rajongó kísérheti el a két csapatot. A végleges megengedett nézőszámról viszont még nem döntöttek, azt a portugál hatóságokkal és a portugál futballszövetséggel tárgyalva határozzák majd meg. Az FC Porto stadionjába egyébként maximum 52 ezren férnek be.

Ezzel sorban két BL-szezon is Portugáliában zárul majd, egy éve Lisszabonban lett BL-győztes a Bayern München a Paris Saint-Germain legyőzésével.

Az UEFA közleménye kitér arra, hogy megpróbálták Angliába (sajtóhírek szerint a londoni Wembley-be) vinni a mérkőzést, de nem sikerült megállapodniuk a karanténszabályok enyhítéséről a brit hatóságokkal, így végül Portugália lett a befutó.

Az Európai Labdarúgó-szövetség egyúttal elnézést két a török futballszurkolóktól és a török futball vezetőitől, amiért hiába dolgoztak az elmúlt két évben, és hiába várták a döntőt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!