Mindenhol gigaüzlet a játékosnevelés, csak nálunk pénzégetés

Sokszor idézik a felcsúti futballakadémia alapítója, Orbán Viktor 2007-es nyilatkozatát, miszerint hamarosan 50 topligás magyar játékos lesz, nemcsak az általa létrehozott akadémia, hanem mindegyik hasonló intézmény ontani fogja a tehetségeket. Orbán már két év múlva bevallotta, hogy ez sokkal nehezebb feladat, mint gondolta, de alapvetően nincs gond, a magyar foci jó irányban, a minőség felé tart.

„Ahhoz, hogy valaki külföldre kerüljön és játsszon, semmi sem hiányozhat belőle. Húsz vagy tíz éve még a nyegle, edzeni nem szerető játékosokat is megvették, most erre már nincs lehetőség. Ha valami is hiányzik, akár emberileg is, képtelenség érvényesülni. Ha valaki a könnyebb utat keresi, nem futhat be. Ezért fontos, hogy jó személyiségeket neveljünk” – mondta 2009-ben.

Összeállításunkban nem nagy lélekszámú országok klubjait választottuk ki, hanem olyanokat, amelyek a miénkhez hasonló merítésből választhatnak játékosokat és képezhetik őket.

Minőség, minőség, de minek az?

Hogy a magyar fociakadémiák azóta sem működnek a legjobban, és a minőség elmarad attól, amit a szurkolók, a szülők, vagy akár a gyerekek is elvárnának, arra legutóbb az U21-es válogatott hazai Eb-szereplése mutatott rá: 2-11-es gólkülönbséggel, nulla ponttal pottyantak ki a csoportból. Ha itthon felbukkan egy tehetséges úszó vagy vízilabdázó, ő jó eséllyel olyan segítséget kap, hogy a világ legjobbjai közé kerülhet. A futballban ez nincs így.

A Benfica akadémiája önmaga publikálta, hogy a Campus 2006-os alapítása óta 500 millió euróért értékesítettek játékosokat. Ez hatalmas összeg, forintban úgy 180 milliárd. Az egész magyar futball nem tudott az előző 30 évben ilyen értéket teremteni. Az alábbi táblázat nem teljes, csak azokat vettük számításba, akik most topligákban futballoznak. (A Benfica egyébként bőven ad játékost a kisebb portugál kluboknak is, de tőlük nem számíthat jelentős bevételre.) Emellett persze a Benfica folyamatosan edződik a nemzetközi kupákban, nem egy kis nevelőklubnak számít.

A neves brazil klubok (Flamengo, Fluminense, Botafogo) úgy dolgoznak, hogy az összes korosztály 20, olykor 30 Európába küldött játékosából remélnek évente minimum 100 millió eurós bevételt. Ha nem jön össze annyi, akkor megkeresik a felelősöket, és arra törekszenek, hogy gondosabban, alaposabban dolgozzanak a következő korosztályoknál, mert piacon szeretnének maradni.

A játékospiacra megéri befektetni, mert nagyon jól lehet keresni, a kisebb európai klubok magukhoz is veszik a tehetséges fiatalokat. Áldoznak rájuk, a költségvetésben általában külön sor a tehetségek feltérképezésére és összegyűjtésére szánt pénz és a fizetésük is. Két magyar példa: Kádár Tamás így jutott el a Newcastle-höz, Koman Vladimir pedig a Sampdoriában nevelkedett 16 éves korától. Ők eljutottak a válogatottságig, de ez nem törvényszerű: Ihrig-Farkas Sebestyént anno egy olasz csapat, a Parma szemelte ki, aztán most, 27 évesen a Budafokkal esett ki az első osztályból. Nem kipécézni szerettük volna őt, hanem rámutatni a jelenségre, mert a sort hosszan lehetne folytatni: Filkor Attila és Tamás Krisztián megfordult a szuperklub Milanban is, de a fejlődésük később megrekedt.

Nálunk azonban az akadémiai üzleti szemlélet értelmezhetetlen. Senkit nem foglalkoztat, mennyi bevételre számítanak a játékosok eladásaiból egy évben.

A hazai élvonalbeli csapatok ellátása lenne a minimum, ezért is elég hervasztó, hogy az Újpest úgy lett kupagyőztes pár nappal ezelőtt, hogy a döntőben a kezdőcsapatban egyetlen magyar sem kapott lehetőséget.

A Puskás Akadémia honlapján még megtalálható Orbán Viktor 2014-es köszöntője, ebben büszke volt arra, hogy nincs állami pénz a felcsúti akadémián. Ez valójában már akkor sem volt igaz, de azóta jelentősen megváltozott a szemlélet: az akadémián tanuló 14-19 évesek képzésének költségeit 2019-től átvállalta nagyvonalúan a magyar állam, vagyis az adófizetők. Ha jól végeznék az akadémiákon dolgozó edzők a feladatukat, ez egy nyereséges sztori is lehetne, ahogy láttuk az imént a példát, jelentős bevételre tehetne szert az állam. De nem az, csak mennek a milliárdok egy feneketlen zsákba, miközben a megtérülés esélye minimális.

Évente körülbelül 10 milliárd forintot osztanak szét a 10 kiemelt akadémia között.

A hosszú távú minőségi nevelés persze nem könnyű, a Barcelona példája tökéletesen alátámasztja ezt. 2011-ben még ki tudott futni úgy a csapatuk egy bajnokira, hogy 11 saját nevelésű játékos volt a kezdőben – Lionel Messit is ide soroljuk –, mostanában nem áramlanak úgy tehetségek a La Masiáról, mint régebben. Vásárlásokkal igyekszik a klub inkább a topon maradni, több-kevesebb sikerrel. Pedig a Barcelona nagy és vonzó brand, régi szereplő a piacon.

Szomszédok

Míg Szlovákiában a Zsolna akadémiáját Jozef Antosík üzletember finanszírozza évente körülbelül 130 ezer euróval (kb. 45 millió forint), a magántőke nálunk egyre inkább háttérbe szorult. A románok fociikonja, Gheorghe Hagi is csinált egy akadémiát Romániában, amibe a saját vagyonát tette bele. Magyarországon közhely, hogy amíg a kluboknak nincsenek valódi tulajdonosaik, addig nem lehet ebben előrelépni. Akadémiai szinten nem léteznek a pénzüket kockáztató, és megtérülésre játszó üzletemberek.

A következő táblázat azt mutatja meg, mi a helyzet a környéken. A '95-ös korosztálynál húztuk meg a határt: nálunk 1995-től felfelé egyetlen játékost sikerült az akadémiáknak a topligákba eljuttatniuk, Sallai Rolandot. A Slavia Praha és a Dinamo Zagreb bejutott a nyolc közé az idei Európa-ligában, így az sem elvetendő szempont, hogy ők maguk is erősek és versenyképesek nemzetközileg, nemcsak nevelnek, hanem a sikeres kupaszereplésükkel évente jelentős bevételt szereznek, amit aztán befektetnek. A Dinamo játékosfigyelő hálózata az ország sok részéből gyűjti össze a 14-15 éves játékosokat. De a belgrádi Partizan sem tétlenkedik, ahogy a felsorolás mutatja. Az 1994-es születésű Lazar Markovic külön fejezet, 25 millió euróért ment a Liverpoolba, de most ismét Szerbiában futballozik. Az esete rávilágít arra is, hogy nem mindenki fut be nagy karriert, aki fiatalon extra tehetségnek látszik. (A slaviás Janktóért Olaszországban 17 millió fizettek ki, de a prágaiak még nagyon olcsón adták el.)

Mi a helyzet Ausztriában és északon?

A holland AZ Alkmaar honlapján deklarálták, hogy a csapat legalább felerészben saját nevelésű játékosokkal fog mindig kiállni. Világosan megjelölték a filozófiájukat – nálunk ez hiánycikk. A klub ennek a szurkolói-üzleti kívánalomnak egyébként többnyire megfelel, és így is harmadik helyen áll a bajnokságban, felveszi a versenyt a nagyobbakkal, tehetősebbekkel (Ajax, PSV). A 110 ezres kisváros csapata nyilván szétnéz a környéken, kiket lehet megszerezni, és most is van 5 olyan játékosa, akiket idejekorán éles szemmel, pontos adatokkal választottak ki, és aztán tovább fejlődhettek. A jelenlegi csapatból 3-4 játékost 50 millió euróért adhatnak el, küszöbön áll a készletkisöprés.

A dánok a Nordsjaellandét nevezik a legjobb akadémiának az országban. Az ország nincs hatmilliós össznépességű, mégis folyamatosan magas színvonalon teljesít fociban, 1986 óta négyszer jutottak ki a vb-re. Az akadémiában nincs állami pénz, van viszont egy jól működő ghánai kapcsolat, nem véletlen, hogy a Chelsea-vel BL-győztes Michael Essien a vezetőedző. Az elmúlt négy évben 20 millió euró felett kerestek az eladásokkal. 2012-ben bajnokok lettek felnőtt szinten, bekerültek a Bajnokok Ligája csoportkörébe is. A nemzetközi kupában azóta kevésbé sikeresek, pillanatnyilag az ötödikek a dán élvonalban.

A Salzburg pár éve jelent meg a piacon, és pillanatok alatt lekörözte akármelyik magyar akadémiát a bázisa. A RedBull, ha már beleteszi a pénzét, számon is kér. Magyarország is hálás lehet az ottani szisztémának, hiszen Szoboszlai Dominik példája is mutatja, ha van egy jó műhely, ahol a képzés magas színvonalú, és ehhez társul egy jól felépített versenyeztetési rendszer, akkor sok pénzt lehet keresni. Szoboszlai édesapja sokszor emlegeti, hogy az első edzéseken olyan küzdelem volt, hogy letépték egymásról a mezt a gyerekek.

A Bundesliga klubjai megbíznak az osztrák nevelőmunkában, az Austria és a Rapid is elsősorban abba az irányba terelgeti játékosait. A németek pedig pontosan tudják, hogy nem zsákbamacskát vásárolnak. A magyar nevelőmunkát Ausztriában nem igazán értékelik, nincs olyan játékos az ottani bajnokságban, akinek 20 éves kora felett kínáltak szerződést, mert itthon az NB I.-ben jó teljesítményt nyújtott. Az osztrák élvonalban vagy másodosztályban játszók (Major Sámuel, Bukta Csaba) Szoboszlai példáját követték: ahogy lehetett, a Salzburghoz mentek, hogy onnan tudjanak elrugaszkodni. Még három magyar fiatal van a salzburgi akadémián, de az Admira Wacker vagy a Linz akadémiáján is találunk magyarokat. A télen a Fenerbahcéhoz szegődő Szalai Attila 16 évesen váltott, ő a Rapidhoz ment.