Bedöglöttek a hangszórók a Duna Arénában, halasztani kellett a vizes Eb egyik döntőjét

2021. május 10. – 22:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A vízalatti hangszórók meghibásodása miatt elhalasztották a szinkronúszó párosok technikai versenyének hétfői döntőjét a Budapesten zajló vizes Európa-bajnokság nyitónapján, írta hétfőn az MTI.

A 46 milliárd forintból épített létesítményben a döntő közben történt technikai hiba, egy párost tudtak csak lepontozni, további 11 páros nem tudta már bemutatni a kűrjét, ezért a szervezők úgy döntöttek, hogy valamikor az első hét folyamán újraindítják majd a mezőnyt. Az eset 1 óra 11 perc után látható a Mediaklikkre feltöltött felvételen.

Az egyetlen, kűrjét bemutató páros a Farkas Linda, Gács Boglárka kettős volt, ők 75,2815 pontot kaptak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!