F1: Verstappentől elvették a kört, amivel megnyerte volna a portugál időmérőt, Bottas az élen

2021. május 1. – 17:09

frissítve

F1: Verstappentől elvették a kört, amivel megnyerte volna a portugál időmérőt, Bottas az élen
Valtteri Bottas a Portugál Nagydíj versenyhétvégéjén – Fotó: Marcelo Del Pozo / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Valtteri Bottas nyerte a 2021-es Portugál Nagydíj időmérőjét, de a Mercedes szokatlanul rossz eredményt hozó taktikai döntése miatt nem volt egyértelmű, hogy ők örülhetnek majd az időmérő végén. Max Verstappentől pályaelhagyás miatt elvették a legjobb körét, amivel megnyerhette volna az időmérőt, végül csak a két Mercedes mögül, a harmadik helyről rajtolhat.

Nem teljesen a várakozásoknak megfelelően alakult az időmérő első harmada is – meglepetésre Daniel Ricciardo a McLarennel és Lance Stroll az Aston Martinnal is az utolsó öt helyezett között ragadt, továbbjutott viszont a legjobb 15 közé a Williamset vezető George Russell, aki idén eddig háromból háromszor került be az időmérő második harmadába.

A top 10-be jutásról döntő második harmadban nem elsősorban a kiesők, inkább a két Red Bull a Mercedesekhez mért hátránya volt érdekes, de később kiderült, hogy Max Verstappen és Sergio Pérez egyáltalán nem az utolsó szakaszra tartalékoltak. Verstappen ekkor még majdnem 7, Pérez pedig majdnem 9 tizedmásodperccel volt lemaradva Lewis Hamiltonhoz képest, igaz, még a csapattárs Valtteri Bottas is fél másodperc hátránnyal követte a hétszeres világbajnok címvédőt a Q2 végeztével.

A mindenről – de elsősorban az első tíz rajthelyről – döntő Q3-ban Bottas kezdett az élen az első mért körével, őt Hamilton és Pérez követték, Verstappen első próbálkozását pályaelhagyás miatt érvénytelenítették, így neki lényegében egy utolsó próbálkozásból kellett valahogy felvennie a harcot az újból erőre kapó Mercedesekkel. Különösen fájó volt egyébként, hogy Verstappen mind a négy kerékkel elhagyta a pályát, mert nagyon erős mért kört rakott össze, több mint 1 tizedmásodperccel előzte volna Bottast, ha nincs a versenybírók közbelépése.

Ez részben azért is volt, mert a Mercedes lassult a Q2-höz képest – abban közepes, az időmérő végén viszont lágy keverékű gumival próbálkoztak, ami papíron gyorsabb, ám a portimãói helyzet is igazolta, hogy ez nem mindig igaz.

A hibát belátva a Mercedes Bottasnak és Hamiltonnak is a közepes, gyorsabbnak vélt gumival adott lehetőséget a második mért körre, a 2020-ban egyszer már sikerrel előrántott taktikai húzás most nem jött be. Ám mivel alig valaki tudott javítania köridején második próbálkozásra, a Mercedes nem került bajba a felerősödő szél miatt nehezebb körülmények között. Ez egyben azt is jelentette, hogy az élen marad a Bottas, Hamilton sorrend, így kezdik majd a futamot. Bottas pályafutása során 17. alkalommal nyerte meg az időmérőt, de az előzésre igencsak alkalmas portugáliai pályán nehéz dolga lesz, ha meg akarja őrizni az első helyét.

A másodikra óvatosabban próbálkozó Verstappen csak a harmadik helyre tudott felérni, megelőzve a csapattárs Pérezt, így a két első sorból két Mercedes, mögülük pedig két Red Bull rajtol majd vasárnap a Portugál Nagydíjon. A sorrend alapján a bajnoki cím két legnagyobb esélyese, Hamilton és Verstappen egymáshoz nagyon közel kezdi majd a futamot, amin komoly izgalmak várhatók, főleg, hogy Verstappen megnyerte volna az időmérőt – emiatt az időmérő után láthatóan feldúlt volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!