EL-elődöntő: 6-2-re ütötte ki a Manchester United az AS Romát

2021. április 29. – 23:40

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtökön játszottak a futball Európa-liga két elődöntőjét. A Manchester United hazai pályán kiütéses győzelmet aratott az olasz AS Roma ellen, a 6-2-es győzelemmel alighanem eldőlt, hogy egy angol csapat ott lesz a döntőben.

A szünetben aligha hitték sokan, hogy ilyen sima lesz a vége. Az első félidő után ugyanis még az olaszok vezettek 2-1-re. A rómaiak második találatát egyébként a bosnyák Edin Dzeko lőtte, aki így már három különböző klub színeiben, három különböző versenysorozatban, három különböző évtizedben szerzett gólt az Old Traffordon.

Edinson Cavani, a Manchester United uruguayi játékosa, aki két gólt szerzett a hatból – Fotó: Paul Ellis/ AFP
Edinson Cavani, a Manchester United uruguayi játékosa, aki két gólt szerzett a hatból – Fotó: Paul Ellis/ AFP

A másik elődöntőben az Arsenal az első félidőben egyszer sem találta el spanyol ellenfele kapuját, majd a másodikban, 0-2-nél egy időre emberhátrányba is került. Végül mégis sikerült olyan eredményt elérnie, amellyel életben tartotta döntőbe jutási esélyeit, így annak esélyét is, hogy angol házidöntő legyen a második számú európai kupasorozatban. (Legutóbb két éve történt ilyen, az egyik döntős akkor is az Arsenal volt, a meccset a Chelsea nyerte 4-1-re.)

Az elődöntők visszavágóit egy hét múlva játsszák, a döntő május 26-án lesz Gdanskban.

Eredmények, elődöntő, első mérkőzések:
Villarreal (spanyol)-Arsenal (angol) 2-1 (2-0)
----------------------------------------------
gólszerzők: Trigueros (5.), Albiol (29.), illetve Pépé (73., tizenegyesből)
kiállítva: Capoue (77.), illetve Ceballos (57.)

Manchester United (angol)-AS Roma (olasz) 6-2 (1-2)
----------------------------------------------------
g.: Fernandes (9., 71. – a másodikat tizenegyesből), Cavani (48., 64.), Pogba (75.), Greenwood (86.), illetve Pellegrini (15., tizenegyesből), Dzeko (34.)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!