Vezetett a PSG, de a Manchester City két szerencsés góllal fordított a BL-ben

2021. április 28. – 22:59

frissítve

Vezetett a PSG, de a Manchester City két szerencsés góllal fordított a BL-ben
Mahrez a szellős sorfalon megtalálta a rést, ezzel a góllal nyert a City Párizsban – Fotó: Benoit Tessier/Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A Bajnokok Ligája szerdai elődöntőjében két olyan klub találkozott, amelyik még egyszer sem nyerte meg a sorozatot. Miután a Manchester City 2-1-re megverte Párizsban a PSG-t, Pep Guardiola csapata került közelebb az isztambuli fináléhoz.

„Felsejlik a sport meséinek sötét oldala” – Jonathan Wilson így jellemezte a Guardianben a PSG–Manchester City elődöntőt. Nem nehéz megfejteni, mire gondolt, az arab pénzen felpumpált csapatok többet költöttek erősítésre, mint szabad lett volna, de emiatt nem igazán szankcionálták őket komolyabban. A City az Emírségekhez köthető, a párizsiak Katarhoz, a sejkek összecsapása is volt egyben ez a találkozó. És persze Pochettino és Guardiola visszavágója, mert 2019-ben már összemérték erejüket a BL egyik negyeddöntőjében, és drámai körülmények között jutott tovább az argentin edző akkori csapata, a Tottenham.

A párizsiak útja volt nehezebb az elődöntőig, mert előbb a Barcelonán, majd a Bayern Münchenen kellett átlépniük, igaz, hazai pályán egyik sztárcsapatot sem tudták legyőzni. A hazája bajnokságát fölényesen vezető City két német csapatot (Gladbach és Dortmund) rakott félre kettős győzelmekkel.

A City 4-3-3-as felállásban, de klasszikus középcsatár nélkül kezdte a meccset, a belga Kevin de Bruyne volt a támadó középen, Mahrez és Foden a két szélen. A középpályán uralta a játékot az első tíz percben a City, de egy labdavesztés utáni gyors kontra, valamint Neymar lövése jelezte, sokkal pontosabban kell járatniuk a labdát, különben bajba kerülhetnek. A következő lehetőség is a brazilé volt, 10 méterről lőtt, Ederson nagy bravúrral ütötte ki a labdát. A szögletet Di María lőhette, élesen rúgta a rövid sarokra, Marquinhos remek tempóban érkezett, megelőzte a védőit, és négy méterről mesterien csúsztatott a hosszú sarokba, a kapus mozdulni sem tudott rá. Marquinhos a Bayern otthonában is fontos gólt szerzett, de akkor megsérült, és most tért vissza.

A City igyekezett válaszolni, de a kisodródó Bernardo Silva közeli pöccintését Navas szögletre mentette. Az első igazán komoly manchesteri helyzetre a 42. percig kellett várni, amikor labdát veszítettek a párizsiak, a jobb szélről Rodri a középen érkező Foden elé tálalta a labdát, aki 14 méterről nagy erővel lőtt, de mivel középre ment a labda, Navas kiütötte. Az első félidőben a PSG volt aktívabb, az angolok játékban és veszélyes helyzetek kialakításában is elmaradtak attól, amit várni lehetett tőlük.

A második félidőre aktívabb City érkezett, de nagyon sokáig csak döcögött a játékuk. Az 55. percben Mbappé nagy cselek után veszélyesen lőtte középre a labdát, de Verratti hajszállal lemaradt róla a kapu torkában. A 61. percben egy felperdülő labdát De Bruyne háttal a kapunak, gyönyörű mozdulattal küldött kapura, de fél méterrel a jobb felső sarok fölé szállt a labda. Három perc múlva a belga már pontosabban célzott, még ha nem is feltétlenül akart kapura lőni, egyenlített. Nem ívelték be a szögletet az angolok, hanem a tizenhatos előtt körbeadogatták, De Bruyne fejelésre lőtte középre, de végül senki sem ért hozzá, és a bal kapufa mellett kötött ki a hálóban. Navas ment érte, de nem tudta kiütni.

A gól megnyugtatta az angolokat, és a 72. percben megszületett az újabb góljuk. 21 méterre a kaputól végezhetett el szabadrúgást Rijad Mahrez – Gueye teljesen felesleges szabálytalansága előzte meg ezt a helyzetet –, és a sorfal úgy nyílt szét, hogy Kimpembe és Paredes között éppen elfért a labda, Navas vetődött érte, de nem érhette el. Nem volt a legjobban helyezett lövés, de arra a kapus nem számíthatott, hogy ott tör utat magának a labda, ahol el kellett volna akadnia. A kapus nem véletlenül csapott dühösen a labdába, miután kiszedte a hálóból.

A második gól után teljesen megzavarodott a PSG, előbb Paredes, majd Neymar kapott sárga lapot kisebb rúgásért, a 78. percben pedig Gueye-t azonnali pirossal állította ki a bíró, miután hátulról szétrúgta Gündogan lábát. A német már elpasszolta a labdát, amikor a szenegáli keményen beleszállt, szerencsére nem okozott komolyabb sérülést. De Bruyne-nek is volt egy brutális belépője, de ő megúszta sárgával. A franciák reklamáltak is, de a City teljes létszámban fejezhette be a találkozót.

Amikor a City a játékkal törődött, akkor Mahrez és Foden is veszélyeztetett, de a harmadik gólt nem tudta belőni. Jövő kedden, ha nem kapnak ki hazai pályán, a City történetében először ott lesz a BL-döntőben. Pep Guardiola 2009-ben és 2011-ben is megnyerte a sorozatot a Barcelonával, most fontos lépést tett az újabb sikerig csapatával.

A másik meccsen: Real Madrid – Chelsea 1-1

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!