Közel 200 millió forint közpénzből napozik a gyep a Bozsik Stadionban

2021. április 26. – 09:21

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

189,2 millió forintért kap napoztató rendszert a Bozsik Stadion gyepszőnyege, írja a 24.hu. A Hibrid Lighting Rigre kiírt közbeszerzésből kiderül, hogy az eszköz „2041 négyzetmétert fed le, hibrid üzemmóddal működik, nyommentes gyepgumival és könnyített alumínium tartószerkezettel rendelkezik”, és a pályázatot végül az E-Sports Management Kft. nyerte meg. A cég egyébként a Puskás Stadion, a Kaposvári Stadion, a DVTK Stadion, a Bozsik Stadion és a Sóstói Videoton Stadion fejlesztésében is közreműködik. A 24.hu megemlíti, hogy a Budapest Honvéd hazai pályájának számító Bozsik Stadionban hasonló gyepnapozó lesz, mint ami már működik a Groupama Arénában:

Ezenkívül 28,4 millió forintért kap pályaletakaró fóliarendszert a gyep, illetve 100,3 milliót költenek pályakarbantartó eszközökre. Utóbbi érdekessége, hogy

a 100,3 millió forintos eszközöket az a KITE Mezőgazdasági Szolgáltató Kft. szállítja, amelynek tulajdonosa Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!