Elhalasztják a Hertha következő három meccsét a Bundesligában, miután Dárdai Pál és a másodedző után több játékos is koronavírusos lett. A csapat játékosai egyelőre két hétre kerülnek otthoni karanténba. A fertőzés a legrosszabbkor jön a bennmaradásért küzdő berlini csapatnak.
Csütörtök reggel derült ki, hogy Dárdai Pál koronavírustesztje pozitív lett, akárcsak a másodedző Admir Hamzagic és a csatár Dodi Lukebakio tesztje. Mindhárman tünetmentesek, de azonnali hatállyal karanténba kerültek. Mivel a másik edző, Andreas Neuendorf kontaktszemélynek számít, ő is karanténba kényszerült, ezért csütörtökön már Arne Friedrich sportigazgató tartotta az edzést. A teljes csapat karanténba vonult egy sportközpontba.
Ekkor még úgy készültek, hogy vasárnap lejátszhatják Szalai Ádám csapata, a szintén a kiesés ellen harcoló Mainz elleni mérkőzést, de estére kiderült, hogy egy újabb berlini játékos fertőződött meg – írja az MTI. A berliniek honlapja szerint a hátvéd Marvin Plattenhardt tesztje is pozitív lett, ezért péntektől 14 napos karantén vár az egész csapatra és a szakmai stáb minden tagjára.
Ez azt jelenti, hogy a Mainz, a Freiburg és a sereghajtó Schalke elleni meccseket is el kell halasztani – ezek a mérkőzések kulcsfontosságúak lennének a Hertha bennmaradása szempontjából. A csapat közleménye szerint a játékosok az otthonaikban virtuális edzéseken fognak részt venni az edzői stáb iránymutatásai alapján. A Bundesliga-szezon május 22-én ér véget, a Herthának addig kell lejátszania a hátralévő hat meccsét. Dárdai január végén vette át a csapatot, jelenleg a 15.-ek, és csak gólkülönbséggel előzik meg a már osztályozós helyen álló Bielefeldet.