Nyert a Bayern Párizsban, de kiesett a Bajnokok Ligájából

2021. április 13. – 23:03

frissítve

Nyert a Bayern Párizsban, de kiesett a Bajnokok Ligájából
Choupo Moting befejelte a győztes gól, de kellett volna még egy gól, ami nem jött össze – Fotó: Franck Fife/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Kedd este kiderült a Bajnokok Ligájában, hogy idén sem lesz címvédés, mert a Bayern München győzelemmel esett ki. Megverte 1-0-ra PSG-t, de ez kevés volt. A másik meccsen a Chelsea takarékos játékkal őrizte első meccsen kivívott 2-0-s előnyét, Taremi pompás ollózásával nyert a Porto, de az angolok mentek a négy közé.

A múlt szerdán a müncheni hóesésben szinte tökéletes helyzetkihasználással 3-2-re nyert a PSG, Kylian Mbappé duplája mellett Marquinhos volt eredményes, utóbbi sérülése nem jött rendbe, így nem lehetett ott a védelem közepén. Robert Lewandowski már elkezdte az edzéseket, de még nem állhatott a Bayern rendelkezésére a világ egyik legjobb csatára. Nem csak ő, Niklas Süle is hiányzott a védelem tengelyéből, így a Boateng–Hernandez duónak kellett megállítania a franciák rohamait.

Nehezen pörgött fel a meccs, a párizsiak többet birtokolták a labdát, a Bayern pedig messze nem volt annyira átütő, mint az első találkozón. Amikor a franciák figyelme lankadt, átlövésekkel próbálkoztak a bajorok, Kimmich, Sané és Alaba is rátűzte a tizenhatoson kívülről, egyik labda sem volt igazán veszélyes, bár az első meccs hősének, Navas kapusnak a harmadiknál közbe kellett avatkoznia.

A másik oldalon Neymar folyamatosan helyzetbe került. Előbb egy remek csel után tört be a tizenhatoson belülre, elcsavarta a labdát a védők mellett, de a felső kapufa hárított a 37. percben, nagyon szép gól lett volna. Két perccel később Mbappé adott remekül középre, Neymar nem vette át a legjobban, de így is elgurította Neuer mellett, de a bal oldali kapufa kisegítette a német kapust. Mbappé ahányszor csak megiramodott, rendre a brazilt kereste, és nemcsak ez esetben találta meg, egyszer Neuernek is nagyot kellett védenie.

A 40. percben aztán valamelyest váratlanul a Bayern került előnybe. Coman beadása után Müller tökéletesen készítette le a labdát az ötösön tartózkodó Alabának, aki nem helyezte jól, Navas védeni tudott, a kezéről felperdülő labdát Choupo-Moting három méterről a kapuba fejelte, mert magasabbra emelkedett, mint Kimpembe. A német csatár tavaly még a PSG játékosa volt. Ez a gól fontos volt, de még kellett egy a németeknek, miközben nem kaphattak, mert az idegenben lőtt gólokkal a franciák álltak továbbjutásra.

Az 53. percben is nagy francia helyzet maradt ki, di Maria az ötösön belül egy nagyon kicsit hosszabban vette át a labdát, mint kellett volna, így ugyan középre pöckölte Neuer mellett, Neymarnak hosszú volt, és nem tudta az üres kapuba továbbítani, Boateng pedig szögletre mentett. A 62. percben Müller kapott jó kiugratást, de jól mozdult ki a kapujából Navas, és a világbajnok csatár nem tudta elrúgni mellette a labdát.

Az utolsó 20 percre Musialát is beküldte Hansi Flick a pályára, de a Bayern most nem tudta úgy uralni a meccset, mint a múlt héten, és a helyzetek nem érkeztek futószalagon. Sané ugyan szépen teremtett meg magának egy lehetőséget, de a lövése nem volt jó, a középen érkezők panaszkodtak is, miért nem passzolt inkább. A Bayern fölénybe került a hajrában, de amikor beszorították a franciákat, mindig volt egy becsúszó láb, egy jó blokk. A kilencvenedik perc után 4 percet húztak rá, de a Bayern nem jutott el komoly helyzetig. A PSG a Barcelona után a Bayernt is úgy búcsúztatta, hogy idegenben tudott nyerni.

A másik meccsen a Chelsea 2-0-s előnyből kényelmesen futballozhatott a Porto ellen Sevillában. A Tuchel-Löw tandem csapata zártan és fegyelmezetten védekezett, a portugálok pedig ahogy az első meccsen, most sem boldogultak vele. Corona például miután nagy nehezen lefordult őrzőjéről, az égbe lőtt kecsegtető helyzetből 12 méterről. Havertznek és Mountnak is volt egy kisebb lehetősége, de a célfutball megfelelő jelző arra, mi történt az első félidőben. A Chelsea nem akart kockáztatni, a Porto pedig nem tudott több erőt a támadásokba beletenni. A második félidőben volt változás, a Porto rákapcsolt, de Taremi csak a 93. percben szerezte meg a győztes gólt egy káprázatos ollózással, de ez már csak szépségtapasz volt. A Chelsea 7 év után jutott BL-elődöntőbe.

  • PSG–Bayern 0-1, összesítésben: 3-3, idegenben lőtt gólokkal a PSG. A Dortmund–City (1-2) továbbjutójával találkoznak.
  • Chelsea–Porto 0-1, összesítésben: 2-1 az angoloknak. A Liverpool–Real Madrid (1-3) továbbjutójával találkoznak.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!