Vadonatúj fejlesztéssel csapna oda Michelisz a WTCR-ben

2021. április 12. – 17:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az eddigi nevezések alapján két teljesen új fejlesztésű típus is rajthoz áll majd a túraautó-világkupában 2021-ben, az Audi teljesen újratervezett és újraépített RS3 LMS versenyautója mellett ugyanis a Hyundai is új fejlesztéssel készül:

Michelisz Norberték az eddig használt i30-ashoz képest jóval nagyobb Elantrával versenyeznek majd.

A Hyundai 2020 szeptemberében mutatta be a túraautózásra fejlesztett Elantra N-t, ami méretében és formájában is alapvetően eltér az eddig versenyeztetett i30-astól, hiszen csapotthátú helyett úgynevezett limuzin a felépítése, és így méretben inkább a Lynk & Co, Honda, Audi vonalhoz és felépítéshez passzol majd jobban.

Az autó fejlesztésében a WTCR 2019-es bajnoka, Michelisz Norbert is részt vett, aki így értékelte a modellváltást blogjában:

„Tavaly lényegében az első tesztektől kezdve vezettem a kocsit, amelyről akkor már eldöntötték, hogy idén piacra dobják a TCR kategóriában, de azt még nem lehetett tudni, hogy a WTCR-ben is szerepet kap-e. Fejlesztőpilótaként vettem részt a projektben, így magamért is dolgozhattam, hiszen benne volt a pakliban, hogy majd versenyezhetek is vele.

Ami első ránézésre is szembetűnő, hogy 2012 óta most először vezetek szedánt a csapotthátúak után. Azon túl, hogy ezt a formavilágot személy szerint jobban kedvelem, vezetésben nincsen túl nagy jelentősége, igaz, a rajtoknál, test-test elleni küzdelmeknél még inkább figyelni kell majd, mert ott minden centi számít, és ez az autó a jellegéből fakadóan nagyobb.”

Hyundai Elantra N TCR – Michelisz Norbert ezzel versenyez 2021-ben a WTCR-ben – Fotó: Hyundai Motorsport
Hyundai Elantra N TCR – Michelisz Norbert ezzel versenyez 2021-ben a WTCR-ben – Fotó: Hyundai Motorsport

Michelisz azzal folytatja, hogy a hosszabb tengelytáv a gyorsabb kanyarokban jól jön, mert nagyobb lendületet lehet átvinni vele, a lassabb, nyújtott kanyarokban viszont nem annyira stabil – pályája válogatja majd, hogy mikor jelent majd előnyt, és mikor hátrányt.

Ami a 2021-es várakozásokat illeti, így fogalmaz a magyar motorsport első nagy nemzetközi bajnoka, aki egyben azt is bejelentette, hogy hosszabbított a Hyundaijal: „A tavalyi év után elsősorban magamnak akarom bebizonyítani idén, hogy képes vagyok futamokat nyerni, képes vagyok harcolni a bajnoki címért. Ugyanazt az éhséget érzem, mint a 2019-es idény kezdetén, viszont ezt kiegészíti a tapasztalat, hogy egyszer már sikerült, és ismerem a siker receptjét.”

Szintén változás még a Hyundai WTCR-programjával kapcsolatban, hogy

  • Micheliszék társcsapatában Luca Engstler mellett idén a Hyundai elektromos versenyautós programjában is részt vevő Jean-Karl Vernay vezet majd,
  • A 2019-es bajnok Michelisz rajtszáma a címvédőnek járó 1-esről 5-ösre vált vissza a 2021-es idényre, csapattársa, Gabriele Tarquini pedig 30-as rajtszámról 3-asra egyszerűsített.

A túraautó-világkupa 2021-es szezonja június 3-án kezdődik, az első állomás a németországi Nürburgring-Nordschleife. Az idény 8 versenyhétvégéből és 16 futamból áll majd, a Hungaroringre terv szerint augusztus 21-22-én érnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!