Király nemet mondott, ezért házon belülről pótolja Petryt a Hertha
2021. április 8. – 14:05
frissítve
Megtalálta Petry Zsolt utódát a Hertha BSC, az U19-es csapatból lép előre Ilja Hofstädt, és a szezon végéig az 51 éves szakember látja el a kapusedzői teendőket. Minderről Arne Friedrich, a klub sportigazgatója számolt be. Friedrich kijelentette, hogy Király Gábor lett volna számukra az álommegoldás, de ő hosszas vívódás után nemet mondott egykori klubjának, mert saját, szombathelyi tevékenységére kíván koncentrálni. Király hét éven át volt a klub játékosa, amikor a klub a Bajnokok Ligájában szerepelt 1999–2000-ben, akkor Király állt a kapuban. Hofstädt Berlinben született, a Hertha első csapatában nem védett, edzői karrierjét viszont ott kezdte.
Dárdai Pál csapata a 14. helyen áll a Bundesligában, két pont az előnye a más kieső helyen tartózkodó Bielefelddel szemben. A szezon hátralévő részében könnyebb a sorsolása, mint eddig volt, ezért minden esélye megvan a bennmaradásra. Szombaton a Mönchengladbachot fogadják, az is egy fontos meccs lesz.
Petry menesztését kedden jelentette be a Hertha, a munkáját nagyra értékelték, de engedély nélkül adott interjút, amiben a bevándorlásról a klub számára elfogadhatatlanul beszélt. A Hertha BSC úgy indokolta az elbocsátást, hogy a klub aláírta a sokszínűség chartáját, és aktívan elkötelezett mellette, Petry véleménye pedig ezzel ellentétes. Petry elnézést kért a szavaiért.