Újra izgalmas az F1: Hamilton fogcsikorgatva, hajszállal verte Verstappent

2021. március 28. – 18:51

frissítve

Újra izgalmas az F1: Hamilton fogcsikorgatva, hajszállal verte Verstappent
A 2021-es Bahreini Nagydíj győztese, Sir Lewis Hamilton – Fotó: Lars Baron / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Hat év után kezdte győzelemmel az F1-szezont Lewis Hamilton: hiába volt gyorsabb Max Verstappen és a Red Bull, egy vitatott előzés miatt visszakapta az első helyét Hamilton, aki a leintésig maradt az élen a Bahreini Nagydíjon. Igaz, csak egy hajszállal, 745 ezredmásodperccel nyert.

Már a rajt előtt kisebb léket kaptak a Red Bull bajnoki címről szóló álmai, amikor a Bahreini Nagydíjat az élről kezdő Max Verstappen mellé igazolt Sergio Pérez már a felvezető körön műszaki problémát tapasztalt. A futam előtt máris új akkumulátort és vezérlőelektronikát kapó mexikóinak sikerült újraindítani az autóját, ám mivel miatta kellett új felvezetőkört elrendelni, nem csatlakozhatott a mezőnyhöz, és csak a többiek után, a boxutcából rajtolhatott el az időmérőn elért 11. helyhez képest.

A rajt nem volt zavartalan, előbb Nyikita Mazepin (Haas) kipördülése miatt rendes, majd Pierre Gasly (AlphaTuari) leszakadó első szárnya miatt virtuális biztonsági autó mögé kényszerült a mezőny, amit a rajttól kezdve Verstappen vezetett a címvédő Lewis Hamilton előtt.

Hátrébb a korán az utolsó helyre visszaeső Pérez nagy lendülettel tört előre, és 12 kör után már a 11. helyen állt, ahonnan eredetileg rajtolt volna. A 13. körben aztán beindult a kerékcserék miatti folyamatos kavarodás a sorrendben, Pérez hamar a legjobb 5-be került fel, miközben Hamilton egy, a riválisaihoz képest korai boxkiállással komoly lépéselőnybe került az élen haladó Verstappennel szemben, olyannyira, hogy a friss kemény keverékű gumijain több mint 1 másodperccel jobb körökkel vette üldözőbe a hollandot, rohamosan csökkentve a kettejük közötti különbséget.

A Mercedes korai kerékcseréje mesteri húzásnak bizonyult, egyrészt, mert az élről kiálló Verstappen 7 másodperccel Hamilton mögé ért csak vissza, másrészt, mert Hamilton csapattársa, Valtteri Bottas nagyon hamar feljött a harmadik helyre a másik Red Bull-pilótát, Pérezt előzve.

A remekül időzített stratégiai húzás eredményeképp mindkét Mercedes előnyben volt a saját Red Bull-os párjával szemben, és hiába volt gyorsabb Verstappen a lágyabb, gyorsabb gumikeveréken, mint Hamilton, a közepes gumik hamar elkezdtek kopni a holland alatt, ami azt jelentette, hogy nagyon lassan fogyott a különbség a vb-cím két legnagyobb esélyese között.

Eközben hátrébb remek csatákat láthattunk, mint például a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel (Aston Martin), a kétszeres vb-győztes Fernando Alonso (Alpine) és a friss ferraris Carlos Sainz küzdelme – a hármas harcában Sainz gyerekkori hősét, Alonsót előzte meg, majd repült tovább a pontszerző helyek felé.

A győzelemért zajló csata utolsó felvonása 16 körrel a leintés előtt indult, ekkor ment ki Verstappen a második kerékcseréjére, amiből majdnem 9 másodperccel Hamilton mögé érkezett vissza a pályára. Világos volt, hogy Verstappen a leintés előtt beérheti a hétszeres világbajnokot, az volt csak kérdés, hogy mikor. A holland egy, a horizonton feltűnő vihar fenyegetésével közeledett a címvédőre, és az 51. körben, 6 körrel a leintés előtt jöttek is a vihart jelentő villámok.

„Bízd csak rám, Bono”

Hét körrel a vége előtt hangzott el ez az üzenet Hamiltontól a versenymérnöke, Peter Bonnington felé, amikor utóbbi figyelmeztette, hogy már közvetlenül mögötte jön Verstappen.

Mindez csak az 53. kör közepéig volt érvényes, akkor Verstappen viszonylag simán meg tudta előzni a Mercedes versenyzőjét, de az öröme nem tartott sokáig, mivel a pályát elhagyva szerzett előnyt az előzési manőver végén – Verstappen ezért a csapat jelzésére inkább visszaadta a pozíciót Hamiltonnak, mint hogy megbüntessék.

Ez a kényszerű helycsere pedig elég volt Hamiltonnak ahhoz, hogy ha fogcsikorgatva is, de maga mögött tartsa valahogy Verstappent, aki ezután már nem tudta igazán megközelíteni a Mercedest, így hiába volt gyorsabb mind az időmérőn, mind a futamon a Red Bull, mégis a Mercedes kezdte győzelemmel a szezont.

A leintés után Verstappen kritizálta, amiért ki kellett adnia a győzelmet a kezéből, szerinte még egy öt másodpercet jelentő büntetéssel együtt is nyerni tudott volna, ám a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner jelezte, hogy a versenyigazgatóságtól érkezett az utasítás, nem tehettek mást.

Lewis Hamilton végül mindössze 745 ezreddel verte Verstappent – eközben pedig F1-történelmet is írt, Michael Schumacher rekordjárt megdöntve már a brit pilótáé a legtöbb élen töltött kör a Forma–1-ben, Schumacher eddig 5111 körrel tartotta a csúcsot.

Lewis Hamilton (b) és Max Verstappen (j) a Bahreini Nagydíjon – Fotó: Hamad I Mohammed / Reuters
Lewis Hamilton (b) és Max Verstappen (j) a Bahreini Nagydíjon – Fotó: Hamad I Mohammed / Reuters

Hamilton és Verstappen mögött a leggyorsabb körért járó pluszpontot begyűjtő Bottas, majd a mclarenes Lando Norris következtek. Pontszerzéssel zárta élete első futamát az AlphaTaurit vezető Cunoda Juki (Yuki Tsunoda). Kiemelendő a két Ferrari is – a csapat tavalyi szenvedése után Charles Leclerc a hatodik, Carlos Sainz a nyolcadik helyre ért be.

Mindezeken felül nézzük, hogy hogyan teljesített a 2021-es szezonnyitón pár, az átlagnál nagyobb érdeklődésre számot tartó versenyző.

  • Mick Schumacher, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az idei mezőny egyértelműen leggyengébb autójában, a Haasban egy 16. hellyel kezdte meg Forma–1-es pályafutását. Schumachert leginkább csak csapattársához, Nyikita Mazepinhez lehetne mérni, ám a független zászló alatt versenyző orosz már a rajt utáni első kanyarokban kiesett élete első F1-futamáról.
  • Míg Schumacher újoncként, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso nagy visszatérőként kapott extra figyelmet. A nyár közepén már a 40. születésnapját ünneplő spanyol a kilencedik helyről indult, de végül csak 33 körig jutott, ekkor fékhiba miatt kellett feladnia a futamot.
  • Nem sikerült jó első benyomást tennie új csapatánál a Ferraritól az Aston Martinhoz távozó Sebastian Vettel, aki nem elég, hogy a szombati időmérőn a legjobb 15-be sem tudott bekerülni, később egy büntetés miatt végül csak a mezőny legvégéről kezdhette meg a Bahreini Nagydíjat. A német pilóta végül csak a 15. lett, ennél sokkal többet várt tőle mindenki.
Sebastian Vettel (elöl) és Lance Stroll (mögötte), az Aston Martin két pilótája a 2021-es Bahreini Nagydíjon – Fotó: Giuseppe Cacace / AFP
Sebastian Vettel (elöl) és Lance Stroll (mögötte), az Aston Martin két pilótája a 2021-es Bahreini Nagydíjon – Fotó: Giuseppe Cacace / AFP
  • A nagy igazolások kategóriában említhető még Sergio Pérez is, akitől nem kevesebbet várnak a Red Bullnál, mint hogy olyan eredményeket hozzon, amik Max Verstappen (potenciális) sikerei mellé állítva megszorongathatják a Mercedest, vagy a csapat reményei szerint akár meg is előzhetik őket, megdöntve a sorban hét világbajnoki címet gyűjtő istálló egyeduralmát. Pérez az időmérőn még nem vette fel a tavalyi autójához képest egészen más vezetési stílust igénylő Red Bull tempóját, a rajt előtti megállásával pedig még nehezebb helyzetbe került, hiszen csak a mezőny után rajtolhatott el, de így is az ötödik helyre ért fel, ami óriási eredmény a nehéz kezdet után.

Folytatás április 18-án, Imolában az Emilia Romagna-i Nagydíjon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!