Önkénteseket sem enged be külföldről az olimpia kedvéért Japán

2021. március 22. – 14:59

frissítve

Önkénteseket sem enged be külföldről az olimpia kedvéért Japán
Önkéntesek fotózkodnak az olimpiai falu megnyitóünnepségén a 2018-as phjongcshangi téli játékokon – Fotó: Tetsu Joko / Yomiuri / The Yomiuri Shimbun via AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Nem érkezhetnek külföldről a július 23-án kezdődő tokiói olimpia lebonyolításában segítő, nem speciális szaktudással rendelkező önkéntesek – írja az MTI.

Az olimpia és a paralimpia lebonyolításában több mint 110 ezer, köztük nagy számban külföldi önkéntes segített volna. A korlátozás ugyanakkor nem vonatkozik azokra, akik egy-egy sportágban vagy egyéb területen szakembernek, specialistának számítanak, ők személyre szóló különengedélyt kapnak a beutazásra.

Ahogy arról a Telex korábban már beszámolt, a szervezők szombaton jelentették be, hogy külföldi nézők nem vehetnek majd részt a nyári olimpiai játékokon. Muto Tosiro, a szervezőbizottság ügyvezetője hétfőn azt is bejelentette, hogy

valószínűleg a sportolók rokonaira is vonatkozni fog a tiltás, de ezzel kapcsolatban még nem született végleges döntés.

Annak ellenére, hogy a drasztikus döntésekkel biztosan csökkentik az olimpia járványügyi kockázatát, még így sem lehet veszélytelennek nevezni az idén július végére tervezett játékokat. Több ezer sportoló, edző, sportegyesületi szereplő és újságíró érkezik majd így is az eseményre.

Ráadásul a japán oltási program sem halad olyan tempóban, ahogy az ország vezetői szeretnék. Így szinte biztos, hogy nem sikerül az olimpia kezdetéig mindenkit beoltani, még úgy sem, hogy Kína felajánlott az országnak vakcinákat, hogy meggyorsítják a biztonságos nyitáshoz szükséges átoltottsági szint elérését.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!