Külföldi nézők nélkül rendezik meg a tokiói olimpiát

2021. március 20. – 12:36

Másolás

Vágólapra másolva

Ahogy várható volt, a tokiói olimpia szervezői a szombati ülésükön úgy döntöttek, hogy meghozzák azt a fájdalmas döntést, miszerint az olimpiára a járvány miatt csak és kizárólag japán nézők érkezhetnek – írja a New York Times.

A már így is egy évvel eltolt olimpiai játékok szervezői folyamatosan küzdenek azért, hogy meg tudják rendezni a játékokat idén nyáron, annak ellenére, hogy néhány helyi felmérés szerint a japánok 80 százaléka úgy gondolja, hogy úgy ahogy van, le kéne fújni a játékokat.

A mostani döntés értelmében mintegy 7,8 millió jegyet válthatnak majd vissza, és ugyan Japánban nagy volt az érdeklődés az olimpia iránt, és több jegyet akartak megvenni az országban, mint amennyi rendelkezésre állt, nem biztos, hogy mindegyik felszabaduló jegynek lesz gazdája. A nemzetközi szurkolóknak szóló jegyek egyébként átlagosan az összes elérhető jegy 10-20 százalékát szokták kitenni az olimpiák esetében.

Az biztos, hogy a jegyek visszaváltása óriási ügyfélszolgálati feladat lesz. A cikk írásának időpontjában ennek mikéntjéről még nincsenek információk az olimpia honlapján.

Annak ellenére, hogy a drasztikus döntéssel biztosan csökkentik az olimpia járványügyi kockázatát, attól nem lehet veszélytelennek nevezni az idén július végére tervezett játékokat. Több ezer sportoló, edző, sportegyesületi szereplő és újságíró érkezik majd így is az eseményre.

Ráadásul a japán oltási program sem halad olyan tempóban, ahogy az ország vezetői szeretnék. Így szinte biztos, hogy nem sikerül az olimpia kezdetéig mindenkit beoltani, még úgy sem, hogy Kína felajánlott az országnak vakcinákat, hogy meggyorsítják a biztonságos nyitáshoz szükséges átoltottsági szint elérését.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!