Kiborította Dárdai Pált a német riporter, amikor a fiáról faggatta

2021. március 22. – 09:37

frissítve

Kiborította Dárdai Pált a német riporter, amikor a fiáról faggatta
Dárdai Mártont a Leverkusen elleni bajnokin ötödször játszott kezdőként a Hertha BSC-ben – Fotó: Jürgen Fromme/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A Hertha BSC vasárnap simán, 3-0-ra verte a Leverkusent a Bundesligában, és a 14. helyre lépett előre a bajnokságban. Létfontosságú volt ez a siker, mert a kiesés ellen harcoló csapatok közül a Mainz is nyert, a Köln pedig bravúros döntetlent ért el a Dortmunddal szemben. A berliniek most játszottak a legjobban, amióta Dárdai Pál visszavette a csapat irányítását január végén, ez volt a magyar edző második sikere. 24 ponttal állnak, a már kieső Bielefeld 22 pontnál tart, a válogatott szünet miatt lélektanilag is fontos volt ez a siker.

A meccs előtt a 45 éves magyar szakember a jogtulajdonos Sky csatornának vehemens interjút adott, amikor Marc Behrenbeck riporter előhozta Dárdai Márton szerepeltetését. Az edző 19 éves fia már Bruno Labbadiánál is bekerült a csapatba kétszer csereként. Dárdai Márton az első meccseken kispados volt, az elmúlt öt fordulóban állította a kezdőbe, amikor átállt a Hertha a háromvédős rendszerre. A három védő közül ő játszik a bal oldalon, hiszen bal lábas. Bal lábas középső védő nagy kincs egy csapatnál, ráadásul a pontrúgásokat is el tudja végezni, ezért az edző megadta neki az esélyt.

„Nem értelek titeket. Miért téma ez már megint? Százszor mondtam már, hogy ez baromság, azzal kell foglalkozni, ha jól játszik.

Ő nem az edző fia, hanem Dárdai Márton. Könyörögtem már, hogy hagyjuk ezt a kérdést. Ő egy játékos, és nem az edző fia. Egy fiatal játékos, aki követ el hibákat. Erre mondjátok századszor is, hogy ő az edző fia. Nincs még egy nyelv, csak a német, amelyikben külön kifejezés van erre. Az öltözőben ez nem téma, elválik egymástól az edző és a játékos. Mit akartok kiprovokálni? Jobb lenne ezt már befejezni”

– mérgelődött a szokásos felvezetésben az édesapa.

A meccs után is nyilatkozott, és kifejtette, hogy a siker mértéke csalóka, a Hertha ugyanis olykor szellősen védekezett, és Dárdai igen önkritikusan közelített a csapatához. Azt is elmondta, manipulálta a játékosait, mert az előző meccsből olyan jeleneteket vágott ki, amik nem tetszettek neki.

Visszanéztük a Kickerben Dárdai Márton eddigi osztályzatait. A tekintélyes sportlap hatostól egyesig osztályoz, az egyes a legjobb osztályzat.

  • Leipzig (0-3) és Dortmund (0-2): egyaránt 3,5
  • Wolfsburg (0-2) és Augsburg (2-1): egyaránt 3-3
  • Leverkusen (3-0): 2,5

A védelem másik két tagja, a 24 éves Klünter és a 25 éves Stark is hasonló osztályzatokat kapott mint ő, előbbit egyszer lehúzták (4,5), egyszer pedig 2,5-essel díjazták. Starknak is volt négyese, míg ez a 19 éves magyarról, mint látható, nem mondható el. A Leverkusen ellen 2,5-est kapott Stark és Dárdai is, míg Klünter hármast, ez volt az első olyan találkozó, amit kapott gól nélkül hozott le a csapat, ezért nem meglepő, hogy a legjobb érdemjegyet kapták a védők.

Dárdai Márton az U17-es német válogatott csapatkapitánya volt a 2019-es Európa-bajnokságon, a magyar kapitány, Marco Rossi már utalt rá, neki kell eldöntenie, melyik válogatottban akar szerepelni. Ha folyamatosan játszik a Herthában, és jönni akar, akkor számít rá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!