Steven Gerrard rasszizmussal vádolta meg a Slavia Praha játékosát

2021. március 19. – 13:18

Másolás

Vágólapra másolva

Vizsgálatot kért az Európai Labdarúgó-szövetségtől (UEFA) Steven Gerrard, a Glasgow Rangers vezetőedzője, mert egyik játékosa szerint rasszista megjegyzést tett rá a Slavia Praha futballistája a két csapat csütörtök esti Európa-liga-mérkőzésén, írja az MTI.

A nyolcaddöntő glasgow-i visszavágóját a Slavia 2-0-ra nyerte, és ezzel ők jutottak be a legjobb nyolc közé. A skót bajnok kilenc emberrel fejezte be a meccset. A 87. percben a vendégek hátvédje, Ondrej Kudela valamit Glen Kamara fülébe súgott úgy, hogy eltakarta a száját, ezen a hazaiak fekete játékosa láthatóan felháborodott.

„A játékosom azt mondta, rasszista megjegyzést kapott. Dühös vagyok. Ismerem Glent és száz százalékig megbízok benne. Egyébként is, ha valamit akarok neked mondani a futballpályán, miért kellene eltakarnom a számat és a füledhez hajolnom? Most az UEFA-n a sor, remélem, nem söprik a szőnyeg alá ezt az ügyet” – mondta Gerrard.

Glen Kamara és Ondrej Kudela inzultusa a Glasgow Rangers-Slavia Praha mérkőzésen 2021. március 18-án –Fotó: Andrew Milligan / POOL / AFP
Glen Kamara és Ondrej Kudela inzultusa a Glasgow Rangers-Slavia Praha mérkőzésen 2021. március 18-án –Fotó: Andrew Milligan / POOL / AFP

A Slavia visszautasította a vádakat, közleményükben azt írták: Kamara bántalmazta Kudelát a lefújás után, ököllel támadt rá az öltözőfolyosón. A védő azt állítja, hogy amit a középpályásnak mondott, nem volt rasszista. A csehek emellett alattomos játékkal vádolják a skótokat, erre szerintük bizonyíték, hogy a kiállított Kemar Roofe brutális belépője után kapusuknak, Ondrej Kolarnak eltört a koponyacsontja és a stoplik miatt felszakadt a homlokán a bőr. A kapust a 65. percben le kellett cserélni.

„Kamara megtámadta Ondrej Kudelát, ököllel ütötte a fejét, ezt Steven Gerrard is látta. Az UEFA szintén jelen lévő képviselőjét is sokkolta ez a viselkedés” – állítja a prágai klub. Az UEFA pénteken közölte, hogy vizsgálatot indítottak a lefújás után történtek miatt, de az ügyet csak az után kommentálják, hogy megismerték az ellenőri jelentést.

A meccs után a Rangers is közleményt adott ki, ebben azt írják: a Glen Kamarát ért rasszista támadást nem tolerálják. „Több játékosunk később rasszista, fenyegető és rosszindulatú online üzeneteket kapott. Egyértelmű választ várunk az UEFA-tól ezzel az incidenssel kapcsolatban. Nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Nem vagyunk hajlandók elfogadni, hogy Glen Kamara esete csak egy újabb statisztika legyen. Ami sok, az sok” – írta a Rangers, és megjegyezték, hogy Kolarnakot az ő csapatorvosuk látta el, és mielőbbi felépülést kívántak neki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!