Nagy szenzáció lenne C. Ronaldo madridi visszatérése, de az ügynöke már felhívta a Realt

2021. március 12. – 14:28

frissítve

Nagy szenzáció lenne C. Ronaldo madridi visszatérése, de az ügynöke már felhívta a Realt
Ronaldo lett a kiesés bűnbakja, sokat is keres – Fotó: AFP/Marco Bertorello

Másolás

Vágólapra másolva

Fabio Capello megbocsáthatatlan hibának nevezte, amit Cristiano Ronaldo elkövetett kedd este a Porto ellen, amikor a sorfalban állva hátat fordított a feléje tartó labdának. A pontos szabadrúgás jelentette a Juventus vesztét a Bajnokok Ligájában, az előző szezonhoz hasonlóan idén sem jutottak be a sorozat legjobb nyolc csapata közé. Ronaldótól azt remélték Torinóban, hogy majd közelebb segíti a klubot az áhított BL-sikerhez.

A Juve keddi kiesése óta nem telik el nap, hogy a külföldi szaklapok ne foglalkoznának a 36 éves portugál jövőjével, akinek egyébként csak jövőre jár le a szerződése a Juventusnál. Az olasz klub korábbi elnöke, Giovanni Gigli azt nyilatkozta, hiba volt a szerződtetése, és már a nyáron el kellene engedni. 31 millió eurót keres évente, és nem ér annyit, ráadásul a klubot egyébként sincs jó bőrben, a járvány miatt nagy veszteségeket szenvedett el.

Ezzel párhuzamosan jelent meg, hogy egykori csapattársa, David Beckham szívesen látná amerikai klubjában, Miamiban.

A Marca viszont már szenzációként kürtölte, hogy az ügynöke, Jorge Mendes felvette a kapcsolatot a Real Madriddal, és igyekszik előkészíteni a visszatérését. A Marcában eddig 170 ezer olvasó szavazott, és 60 százalékuk szívesen viszontlátná a 2018-as BL-győzelem után távozó csatárt. Hogy Mendes Madridba telefonált, arról egy népszerű spanyol műsorvezető számolt be a saját műsorában.

A csapat edzőjétől, Zinedine Zidane-tól meg is kérdezték péntek délután a hétvégi bajnoki előtti sajtótájékoztatón, mit gondol a portugál visszatéréséről. Azt felelte, mindenki tudja, mennyire közel áll a szívéhez a játékos, arra is mindenki emlékszik, mennyit tett a klubért, de Ronaldo pillanatnyilag a Juventus játékosa, és ezt tiszteletben kell tartani.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!