Nem tudni még, hogy a 2020-ban meglehetősen alulteljesítő Ferrari 2021-ben magára talál-e Forma–1-ben, az viszont biztos, hogy Ferrari valamilyen formában mindig lesz a dobogón, miután a sorozat habzóborra cserélte az eddigi pezsgőszponzort, az új ünnepi italt pedig a Ferrari Trento szállítja majd.
Az olasz pincészet, amely egyébként nem meglepő módon nem áll kapcsolatban az autógyártóval, három szezonra lesz a hivatalos beszállító.
Bár a Forma–1-es dobogón látott ünnepléseket mindenki a pezsgővel azonosítja, a habzóbor nem most debütál majd a sorozat történetében. 1981-ben az Olasz Nagydíjon már – épp a Ferrari termékeivel – ünnepeltek egyszer habzóborral, de a 2016-os szezon elejétől is habzóbort használtak, akkor a Chandon termékeit. A 2017-es idény közepén aztán a Carbon pezsgői vették át a főszerepet a dobogón. (Időszakosan egyes futamokon a helyi szokásokat figyelem előtt tartva alkohol helyett rózsavíz várja a pilótákat a dobogón.)

A dobogón történő pezsgőzés egyébként nem a Forma–1-ből ered, hanem a legendás Le Mans-i 24 órás versenyről, ahol 1967-ben a győztes Dan Gurney locsolkodott először pezsgővel. Az ital addig is járt a győztesnek, de az amerikai pilóta előtt valahogy senkinek nem jutott eszébe felrázni és szétlocsolni azt. Gurney későbbi elmondása szerint spontán ötlet volt, és fogalma sem volt arról, hogy hagyományt teremt ezzel.
A pezsgőzés ezután villámgyorsan eljutott a Forma–1-be is, az 1967. június 11-én leintett Le Mans-i 24 órás verseny után egy héttel rendezték az F1-es Belga Nagydíjat, ahol Gurney újabb sikert aratott. Ahogy Le Mans-ban, úgy Spában is nekiállt az ünnepi pezsgőlocsolásnak, a többi pedig már történelem.