1,4 milliárd forintnyi pénzt fizetett valaki egy kosaras kártyáért

2021. március 3. – 05:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Aki egy kicsit jobban követi az NBA-t, annak nem újdonság, hogy Luka Dončić egy igazi generációs tehetség, a legjobb európai légiós, Giannis Antetokounmpo mellett. Dončić zsenialitásához a bemutatkozó éve óta nem fér kétség, arra azonban csak kevesen számíthattak előre, hogy

a 22 éves szlovén kosaras megdönti Michael Jordan rekordját. De nem a pályán, hanem a kosaras kártyák piacán.

Egy nagyon ritka Dončić-kártyáért ugyanis nemrég 4,6 millió dollárt, átszámítva nagyjából 1,4 milliárd forintot fizettek egy árverésen. Ezzel a szlovén játékos kártyája lett minden idők legdrágábbja a kosarasok között.

A kártya azért annyira különleges, mert a csomagolás része annak a meznek az NBA-logója, amelyet maga Dončić is hordott, illetve szerepel rajta a játékos aláírása is. De ami ennél is érdekesebb, hogy a kártya eredeti tulajdonosa nem akárhogy jutott hozzá:

élő egyenes adásban bontotta ki a legújabb kártyapakliját, amelyben benne volt a szuperritka, mindössze egy példányban készült Dončić-kártya.

1:05-nél érdemes nézni a videót és hallgatni az úriember döbbent reakcióját:

A kártya egyébként így néz ki egészen közelről:

A kártya egy 2018–2019-es szezonhoz készült Panini-csomagban volt, amit a floridai Altamonte Springs városának kártyaboltjában nyitottak ki, méghozzá úgy, hogy élőben streamelték a nézőknek. A TMZ értesülései szerint a bolt 400 ezer dollár körüli összegért adta el a kártyát egy Bolillo Lajan San nevű gyűjtőnek, ő pedig most továbbadta 4,6 millió dollárért Nick Fiorella szupergyűjtőnek, vagyis bőven megtízszerezte a befektetését.

Ez az összeg a kosaras kártyák szintjén abszolút rekord, de csak minden idők második legnagyobb összege, amit játékkártyáért kifizettek. A rekordot egy 1952-es Mickey Mantle-baseballkártya tartja, amiért annak idején több mint 5,2 millió dollárt fizettek.

Érdekesség, hogy Dončić előtt a rekordot nem Michael Jordan tartotta (bár neki is van egy korábban 1,4 millió dollárért elkelt kártyája), hanem LeBron James és a korábban említett Antetokounmpo. Ahogy Doncic esetében, úgy náluk is egy-egy újoncévben készült, ritka kártyát vettek meg hardcore gyűjtők 1,8-1,8 millió dollárért. Ráadásul Giannis esetében ugyanaz a típusú (NBA-logó, aláírás) kártya került ennyibe, mint Dončićnál, de hasonló James-kártyája is.

A Dončić-kártyáért kifizetett pénz horrorisztikusnak tűnhet, Fiorello azonban valószínűleg még így is jó vásárt csinált. Ahogy James vagy Giannis kártyáinál is látszik, az újoncévben készült, valamilyen textildarabot tartalmazó kártyák különösen értékesek egy kiemelkedően jó játékos esetében, márpedig Dončić már most a liga egyik legjobbja, és ha így folytatja, egyszer talán a Jordanhez és LeBronhoz fogható legendák között tartják majd számon. Tíz-húsz év múlva így ugyanez a kártya akár dupláját vagy tripláját is érheti majd.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!