Inkább kihagyja az olimpiát a jamaicaiak olimpiai bajnok sprintere, mint hogy beoltassa magát

2021. március 1. – 11:30

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Inkább kihagyja az idei tokiói olimpiát, de nem oltatja be magát Yohan Blake, a jamaicaiak 31 éves sztárfutója, akinek nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó lehetősége, hogy olimpiai érmet szerezzen – írja az MTI.

Jamaikában a járvány kitörése óta először szerveztek atlétikai versenyeket, az egyik ilyenen pedig Blake is indult, és harmadikként ért célba 200 méteren. A futó a verseny után beszélt arról, hogy

ha ezen múlik, inkább nem vesz részt a tokiói olimpián, de nem fogja beoltatni magát.

A 31 éves jamaicai sprinter korábban is utalt már erre, egy beszélgetésen azt mondta, hogy továbbra is nagyon eltökélt, és nem kér semmilyen vakcinát. Mint mondta, nem nagyon akar belemenni ebbe a témába, de megvannak a saját indokai. Blake azt is elmondta, hogy már várja, hogy májusban a nemzetközi színtéren is versenyezhessen.

A kétszeres olimpiai- és világbajnok futó 100 és 200 méteren is a második leggyorsabb ember Usain Bolt mögött, de a következő olimpián aligha fog tudni indulni, így a tokiói lenne az utolsó lehetősége arra, hogy ismét érmet szerezzen, és a váltó mellett egyéniben is felérjen a csúcsra.

A jamaicai kormány bejelentése alapján az ország ezen a héten kapja majd meg az első vakcinaszállítmányt. A tavalyról idén nyárra halasztott nyári játékokon szereplő sportolókat nem kötelezték az oltásra, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt javasolta a versenyzőknek, hogy oltassák be magukat a vírus ellen. A tokiói olimpiára a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között kerül sor, ám az biztos, hogy az oltás önmagában még nem menti meg az olimpiát.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!