Dárdainak gyötrelmes a berlini visszatérés: ismét kikaptak, ötödik meccsén negyedszer
2021. február 27. – 18:09
A Hertha BSC 2-0-ra kikapott Wolfsburgban a Bundesliga 23. fordulójának szombati meccsén. A berlini csapat kispadjára öt mérkőzéssel ezelőtt tért vissza Dárdai Pál, aki 2015 februárjától 2019 tavaszáig már volt a Hertha vezetője.
Dárdaival akkor összesen 172 mérkőzést játszott a Hertha, a győztes és vesztes meccsek száma egyaránt 64 volt, az első szezonjában bent tartotta a csapatot az élvonalban, majd a következő két idényben bejutottak az Európa-ligába egy 7. és egy 6. helyezéssel.
Most ismét a bennmaradás a cél, de az újrakezdés nem sikerült zökkenőmentesen. Február 13-án a Stuttgarttal 1-1-et játszottak, a másik négy meccsen viszont kikaptak, háromszor gólt se lőttek.
A wolfsburgi vereség után a klub a Facebook-oldalán azt írta: sajnálják, de csak ismételni tudják magukat, a teljesítményük, a szorgalmuk és a bajnoki harmadik helyezett ellen a hozzáállásuk helyes volt, „csak hiányoznak a gólok és az eredmények.”
A Hertha most a 18 csapatos Bundesliga 15., még éppen nem kieső helyén áll 18 ponttal. Viszont a mögötte lévő, szintén 18 pontos Bielefeld és a 17 pontos Mainz még csak 22 meccset játszott, szóval a forduló végén akár kieső helyen is állhat a csapat. Az utolsó öt forduló alapján a Hertha a második legrosszabb formában lévő csapat – a legrosszabb a tabellán is mögötte álló Bielefeld.