A vb-n Giroud kapta a legtöbb bírálatot, aki újabb extra gólt lőtt a BL-ben

2021. február 24. – 12:04

Másolás

Vágólapra másolva

Olivier Giroud már elért olyan találatot, amiért Puskás-díjjal jutalmazták, 2017-ben a sarkazása a kapufa segítségével jutott a gólvonal mögé. Akkor még az Arsenal játékosa volt, egy remek kontrát fejezett be.

A 34 éves francia csatár most a Chelsea-t erősíti, és kedd este ismét egy pompás góllal jelentkezett a Bajnokok Ligájában. 10 méterről ollózott a kapuba az Atletico Madrid ellen, Oblak kapus erre a megoldásra nem számíthatott, esélye sem volt, hogy kiüsse a labdát. Felix Brych játékvezető elsőre érvénytelenítette a találatot, mert a francia lesen állt, volt azonban egy tökéletes kameraállás, amelyik megmutatta a videóbírónak, hogy az egyik védőtől kapta a labdát, ő emelte fel. A VAR miatt nem veszett el az alábbi nagyszerű mozdulat.

Fotó: Octav Ganea / Inquam Photos / REUTERS

Giroud-t sokan kritizálták a három évvel ezelőtti világbajnokságon, mert úgy lehetett a világbajnok csapat centere, hogy a kapura veszélytelen volt. Az előkészítő munkáját már akkor is kiemelték, és azzal védték meg: egy csatár ma már azzal is csapata hasznára válhat, ha nem mindenáron a gólszerzésre összpontosít.

Az idei BL-szezonja hihetetlen, a Sevillának 4 gólt lőtt, a kedd esti akrobatikus gólja pedig a hetedik volt már, és rendre akkor talált be, amikor csapata idegenben játszott.

„Úgy edz, mint egy 20 éves. Aki naponta látja, nem lepődik meg azon, hogy bombaformában van. Nagyon jó srác, minden nap látom rajta, hogy élvezi a játékot, az edzéseket is. Mindig pozitív, nagyon jó hatással van a társaira. Emellett azt is érzi, mikor lehet egy kicsit lazulni. Akkor is tudja, mit kell csinálni, ha a cserepadról száll be egy meccsbe”

értékelte Thomas Tuchel 34 éves játékosát.

A Chelsea az angol bajnokság negyedik helyére kapaszkodott fel az edzőváltás után, és a keddi idegenbeli győzelemmel minden esélyük megvan a nyolc közé jutásra is a Bajnokok Ligájában, ami nem sikerült az elmúlt öt évben.