Nem létező kórházban, nem létező orvosok vizsgálták meg a doppingellenőrök elől menekülő orosz világbajnokot

2021. február 21. – 16:06

Nem létező kórházban, nem létező orvosok vizsgálták meg a doppingellenőrök elől menekülő orosz világbajnokot
Danyil Liszenko a 2018-as fedettpályás atlétikai világbajnokságon, Birminghamben (Fotó: Adrian Dennis/AFP)

Másolás

Vágólapra másolva

Oroszország korábbi doppingügyei és laboratóriumi anomáliák miatt jelenleg is feketelistán van a sportban. Az államilag segített doppingpraktikák közül már több nyilvánossá vált, és most egy elbaltázott fedősztoriból is képet kaphatunk arról, hogy milyen erők mozdulnak meg, ha valakit tisztára akarnak mosni. A világbajnoki ezüstérmes magasugró Danyil Liszenko banánhéja egy nem létező kórház lett.

A még mindig csak 23 éves Liszenko az orosz atlétika nagy ígéreteként indult, 2017-ben a szabadtéri világbajnokságon második lett, majd egy év múlva megnyerte a fedettpályás vb-t. Legjobb ugrásával egy elég szűk elitbe is belépett, rajta kívül csak tizenkét olyan magasugró van, aki valaha át tudta vinni a 240 centimétert. Egy 2018-as doppingügy viszont megtörte karrierjét.

Liszenko nem produkált pozitív doppingmintát, de nem csak tiltott anyaggal követhet el vétséget egy sportoló. Ha három doppingellenőrzést kihagy, azért is büntethető. Az élsportolóknak egy holléti nyilvántartást kell folyamatosan vezetniük, amiben jelzik a doppingellenőrök felé, hogy hol tartózkodnak az adott órákban. Ha az ellenőrök kimennek például a sportoló házához, de nincs otthon, és egy órán keresztül nem tudják elérni, akkor úgy veszik, hogy szándékosan kikerült egy mintavételt. Liszenkónak is összejött három ilyen alkalom, de ahogy a legtöbb hasonló esetben történik, ő is megpróbálta megindokolni, miért nem érték el.

Az Orosz Atlétikai Szövetségben azt találták ki, hogy Liszenko egyszer egy kórházi kezelés miatt volt elérhetetlen, egy másik alkalommal pedig autóbalesete volt. Az atléta azzal állt elő a doppingügyeket vizsgáló Athletics Integrity Unitnak (AIU), hogy akut vakbélgyulladása miatt feküdt egy hétig kórházban. Liszenko erről bizonyítékokat is bemutatott. Egy moszkvai klinika zárójelentését is átadta, amin az szerepelt, hogy 2018. április 1-jén került be vakbélgyulladás gyanújával, és április 7-én hagyta el a kórházat, az orvosok pedig a különböző vizsgálatok (ultrahang, tüdőröntgen, vér- és vizeletteszt) után azt állapították meg, hogy a sportolónak irritábilis bélszindrómája van.

Később kiderült, hogy mindez hazugság volt, a kórház nem is létezik, vizsgálatokat ott nem végezhettek rajta, és még azok az orvosok sem léteztek, akiknek a nevei a zárójelentésben szerepeltek.

Ezekhez az eredményekhez átfogó vizsgálat vezetett, ami újabb példája annak, hogy a csalókat nem feltétlenül vizeletminták alapján lehet elcsípni, inkább nyomozói tevékenységgel.

Az AIU Liszenko ügyében 22 tanút hallgatott ki, hétezer oldalnyi dokumentumot fordított le oroszról, hat terabájtnyi adatot vizsgált át, miután lefoglalták Liszenko és az orosz szövetség vezetőinek telefonjait és számítógépeit. Természetesen a kompromittáló adatokat megpróbálták törölni, de az AIU szakembereinek sikerült visszaállítani a csetalkalmazásokon küldött szöveges és hangüzeneteket is. Ezekből derült ki, hogy milyen erőfeszítéseket tettek Liszenko tisztára mosására.

A hamis orvosi igazolást Liszenko edzője, Jevgenyij Zagorulko találta ki, aki ötletével meg is kereste az orosz szövetség elnökségi tagját, Artur Karamjant. Karamjan ezt másnap meg is szerezte.

Hogy valamennyire hihetőnek tűnjön a sztori, Liszenkót elküldték az orvosi jelentésben szereplő vizsgálatokra 2018 nyarán. A magasugró ekkor Birszkben tartózkodott, ott is ment el kivizsgálásra. Az ott készült zárójelentést aztán a szövetség elnökének tudtával beküldte a szövetséghez. A friss orvosi leletet aztán visszadátumozták, és úgy buherálták meg, mintha az állítólagos moszkvai SD Klinikán adták volna ki. Liszenko is megkapta ezeket a dokumentumokat, és elküldte az AIU-nak.

Danyil Liszenko a fedettpályás világbajnokság aranyérmévelFotó: Adrian Dennis/AFP
Danyil Liszenko a fedettpályás világbajnokság aranyérmévelFotó: Adrian Dennis/AFP

2018 szeptemberében, amikor már javában zajlott a nyomozás, Liszenko arra kérte emailben Karamjant, hogy küldjön már legalább egy fotót a kórházról, hogy le tudja írni, ha esetleg arról kérdezősködnek. Végül közösen mentek el a kórház honlapján (erről is kiderült, hogy meghamisították más rendelőkből származó képekkel és orvosi adatokkal) megadott címre, ahol nagy megdöbbenésükre nem kórházat, hanem egy romhalmazt találták. Kiderült, hogy az egykor valóban ott álló intézményt már 2017-ben elkezdték bontani, tehát Liszenkót semmiképpen nem kezelhették volna ott.

Liszenko először tagadta, hogy hamis igazolást adtak be, de 2019 tavaszán megtört, és elismerte, hogy az orosz szövetség tisztviselőinek egyetértésével és támogatásával találták ki a fedősztorit.

A szövetség elnöke, Dmitrij Sljahtyin, Alekszander Parkin ügyvezető igazgató, Jelena Orlova irodavezető, Jelena Ikonnikova doppingellenes koordinátor és Karamjan is büntetést kapott dokumentumok megsemmisítéséért, bűnpártolásért, a doppingeset eltitkolásáért, őket négy-hat évre tiltották el az atlétikától. Liszenko és edzőjének ügye még folyamatban van, de akár nyolc éves eltiltást is kaphat a magasugró, ami a gyakorlatban a karrierjének végét jelentheti.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!