Hétre emelték a Capitolium ostromában részt vevő olimpiai bajnok úszó elleni vádakat

2021. február 12. – 21:44

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Klete Keller kétszeres olimpiai aranyérmes úszót vád elé helyezték a Capitolium január 6-i ostroma miatt, írja a BBC.

Az úszót a zavargásokról készült fotókon ismerték fel termetéről és arról, hogy az amerikai olimpiai csapat formakabátját viselte az ostromon. Kezdetben három ügyben vádolták meg, ezt később az esküdtszék hétre emelte. Keller nem kommentálta az ellene felhozott vádakat.

A 38 éves olimpiai bajnokot egy héttel a Capitolium ostroma után vádolták meg garázdasággal, illetve azzal, hogy akadályozta a bűnüldöző szerveket, és illetéktelenül lépett be a Capitoliumba. A vádemelésen a washingtoni kerületi bíróság a közösségi oldalakról szerzett képeken és videókon mutatta Kellert, amint a férfi épp Donald Trump hívőinek egy kisebb csoportjában áll a Capitoliumban.

A zavargásokkal vádoltakhoz hasonlóan az ügyészek azt kérték, Keller ügyét egy nagyobb esküdtszék vizsgálja meg: az esküdtszék új vádiratot adott ki, melyben a három vádat hétre emelték, így az olimpikon maximális büntetési ideje közel 30 év is lehet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!