Történelmet ír a bevándorlók alapította müncheni csapat

A közép-európai futballban az etnikai csapatok a 20. század első évtizedeiben élték virágkorukat. A legmagasabb osztályokban játszott a zsidókat tömörítő bécsi Hakoah, a szintén bécsi, csehek alapította SK Slovan, a prágai németek klubja, a DFC, de ilyen manapság a magyar tulajdonban lévő, zömmel magyar drukkerek előtt játszó felvidéki Dunaszerdahely, az erdélyi Sepsi vagy a délvidéki Topolya.

Etnikai csapatok, miután a vendégmunkások a hatvanas évektől kezdve elárasztották Nyugat-Európát, ismét vannak szép számmal, csak Berlinben például van horvát, bosnyák, zsidó és több török csapat is. Csakhogy ezek a német, osztrák, angol vagy francia futball legalsó régióiban tanyáznak, és inkább baráti társaságok, mint nagy célokért küzdő klubok. Hozzájuk csatlakoztak a kommunizmus bukása után kirajzó angliai lengyelek (PFC Victoria London) vagy az angliai románok (FC Romania), de egyelőre őket se a Premier League-ben keressük.

A szatellit páros lábbal becsúszott

Olyan magasságokba igen kevesen jutottak el, mint a török emigránsok által 1975-ben alapított müncheni Türkgücü (török erő). A csapat a nyolcvanas évek végétől megélt négy dicsőséges idényt a német labdarúgás harmadik vonalában, és tavaly óta ismét ott szerepelnek. Akárcsak akkor, most is egy cél lebeg a klubvezetés szeme előtt: a Bundesliga második osztálya.

Az álmot három évtizede a kijózanodás követte; a csapat kiesett a negyedik, majd az ötödik ligába, egy időben meg is szűnt, majd különféle neveken futott, a helyi török nézők pedig más szórakozás felé néztek. A műholdas közvetítéseknek köszönhetően bajorországi lakásukból vagy kedvenc kávézójukból drukkolhattak az otthoni kedvenceiknek, a Beşiktaşnak, a Galatasaraynak vagy a Fenerbahçénak, ami azért nagyobb vonzerőt jelentett, mint sárban, nyárban követni a negyedosztályú német bajnokságban egy olyan török csapat meccseit, aminek a játékoskerete ekkoriban már főleg németekből állt.

Most nem akarnak kijózanodni, a Bundesliga II. 2023-ra van előirányozva.

Bundesliga III. – duplaannyi néző, mint az NB I.-ben

Mellesleg már a német harmadosztály is komoly szintnek számít, senki ne asszociáljon a magyar NB III.-ra. Csapatok sora büszkélkedhet – ha épp nincs világjárvány – a tízezret meghaladó nézőszámmal, de volt már 40 ezer néző Kaiserslauternben, 24 ezer Karlsruhéban. Az átlagos nézőszám bőven hatezer fölötti, miközben az NB I.-ben háromezer.

Ráadásul olyan csapatok jutottak fel innen az elmúlt években a Bundesliga I.-be, mint az Union Berlin, a Paderborn, a Bielefeld vagy a Leipzig, és olyanok sínylődnek itt nagy múlttal, hatalmas szurkolótáborral a már említett Kaiserslauern vagy Karlsruhe mellett, mint a Dynamo Dresden, az 1860 München, a Hansa Rostock vagy a Mannheim. Szóval nem piskóta ligáról van szó, és itt áll újoncként a hatodik helyen a Türkgücü, ezzel eddig messze túlteljesítve az idei célt, a húszcsapatos bajnokságban az első 10-be kerülést.

Egy város – három nagycsapat

Hosszú évtizedekig két nagycsapat, előbb az 1860 München, majd a Bayern München sikereitől volt hangos a német labdarúgás. Ha azt állítjuk, hogy Münchenben két nagycsapat van, akkor harmadiknak nyugodtan odavehetjük a Türkgücüt is, hiszen egy osztályban játszik a náluk csak négy ponttal többet szerzett 1860 Münchennel, és a játékoskeretük értéke is igencsak hasonló.

München ugyanakkor nem feltétlen a legjobb választás egy németországi török csapat felfuttatásához. Túlságosan is kevés török él itt ahhoz, hogy sokan és félelmetes hangulatot varázsolva szurkoljanak a csapatnak. Nem véletlen vetődött fel az ötlet, hogy a csapat az iparosodott nyugati végekre költözik, ahol a 3,5 millió németországi török többsége él.

A város szövetébe amúgy is nehezen illeszkedik most a Türkgücü. A dicső 80-as, 90-es években akár 12 ezer néző is volt egy-egy meccsen, az utolsó, még covid-mentes időkben a negyedosztályban előfordult, hogy csupán 460 ember előtt futballoztak. Mondjuk, nem használt, hogy hazai meccseiket a negyedosztályban nem Münchenben, hanem egy közeli kisvárosban, Heimstettenben játszották. Most sincs igazi hazai pályájuk.

(Élesítés után hívták fel olvasóink a figyelmet, hogy harmadik müncheni csapatnak – még ha nem is Münchenben, hanem egy közeli kisvárosban van az otthonuk – a Bundesliga I.-ben is megfordult Unterhachingot szokás tartani. Szintén élesítés utáni információ: a német harmadosztályban – ha nem is országosban, csak regionálisban – volt már török csapat, a berlini Türkiyemspor, csakhogy őket adminisztrációs okok miatt menet közben kizárták a bajnokságból.)

Egy kis provokáció

Egy biztos: az átlagos bajorok sok könnyet nem ejtenének a csapatért. A konzervatív polgárok igazi provokációként élték meg a csapat címerében 2016-tól egyforma méretben terpeszkedik a bajor és a török lobogó.

A klub vezetése ezzel együtt nem győzi hangsúlyozni, hogy a klub politikailag semleges, a török politikát eszük ágában sincs belefolyatni a mindennapokba. (Legalábbis annál jobban, ahogyan amúgy belefolyik. Németország nagyvárosaiban előfordultak már több ezres török tüntetések, amikor a résztvevők Recep Tayyip Erdoğan török elnök arcképe alatt vonultak.)

Török erő – vagy inkább német?

Az ember azt gondolná, hogyha valahol, akkor a játékoskeretben le lehet mérni azt, hogy mennyire török a Türkgücü. Nos, ha innen nézzük, akkor pont annyira, mint egy átlagos német csapat.

Az ellenfeleknél sokszor több a török nevű játékos, mesélte Max Kothny, a klub vezérigazgatója, aki szerint innen nézve különösen vicces, hogy úgy emlegetik őket: a törökök. (Mondjuk, a Türkgücü névvel mire számítottak?) Az idegengyűlölettől nem tartanak, mint mondja, Kelet-Németországba se páncélos busszal mennek. Bár a volt NDK területén a legerősebb az idegengyűlölet, a napokban éppen Kaiserslauernben, a harmadik vonalban is a kiesés ellen küzdő egykori bajnokcsapat otthonában fogadta idegengyűlölő transzparens a müncheni Türkgücüt.

A keretben csupán öt török hátterű játékos van, de mindannyian Nyugat-Európában születtek, közülük ketten voltak török utánpótlás-válogatottak, a 10-es Sercan Sararer 12-szeres felnőtt török válogatott és a Bundesliga I.-et is megjárta. Nem volt ez amúgy mindig így. A nyolcvanas években még zömmel németországi törökök alkották a csapatot, de volt olasz és iráni játékosuk is, természetesen mind németországiak.

Kicserélték a keretet

A Türkgücünél a származásnál most már fontosabb a képzés. Az edző Alexander Schmidt az osztrák I. osztályú St. Pöltentől érkezett, az előző trénert a feljutás ellenére kirúgták, másfajta, erőszakosabb, az ellenfelet letámadó stílust akartak meghonosítani. Ennek érdekében nemcsak edzőt váltottak, de elküldtek 10 játékost a tavalyi bajnokcsapatból, és szerződtettek 15-öt – az etnikai elvek teljes mellőzésével. A török vonalat amúgy is nehéz lenne erősíteni, mert hiába van például együttműködési megállapodásuk az isztambuli Fenerbahçéval, az Európai Unión kívülről a szigorú szabályok miatt nem igazán tudnak játékost szerződtetni.

Ha a felnőtteknél nem is, az utánpótlásban azért sok török hátterű gyerek futballozik. Igazán itt van értelme az integrációs munkának, amiben sokat segített a Német Labdarúgó-szövetség integrációs biztosa, egy bizonyos Cacau, aki a napokban fejezte be ezt a munkáját. Ha valakinek, neki van integrációs tapasztalata, 1999-ben ugyanis Brazíliából érkezve éppen a Türkgücü Münchennél kezdte európai pályafutását, majd német válogatottként bronzérmet szerzett a 2010-es vébén, a Stuttgart színeiben pedig 109 gólt szerezve lett klublegenda.