Dárdai Pál visszatérése és a Frankfurt elleni szombati bemutatkozása továbbra is élénken foglalkoztatja a német sajtót. Hogy kőkemény feltételeket kapott, arról már írtunk. Most felidézték, hogy 2015-ben idegenbeli győzelemmel rajtolt, akkor a Mainz volt a riválisuk, most a kifejezetten jó formában lévő Frankfurthoz mennek, nem lesz könnyű dolguk, hiszen Berlinben az Eintracht 3-1-re nyert.
Az előző edző, Bruno Labbadia Dodi Lukebakiót kihagyta a legutóbbi bajnoki keretből, és lesújtóan beszélt a munkájáról, jelleméről. Dárdai most azzal lepte meg a Kickert, hogy nagyon könnyen előfordulhat, kezdőként számít a játékosra. A belga csatárért 20 millió eurót fizettek 2019 nyarán, de eddig messze képességei alatt teljesített.
„Hallottam róla, hogy lusta, ezt nem csinálja, azt nem csinálja, én most azt látom, hogy olyan gyors, mint a kenguru. Semmi panaszom nem lehet a munkájára, motivált, topmunkát végez, a konditeremben is vissza kellett fognom. Egyértelműen pozitív csalódás. Amiket eddig hallottam vagy olvastam, hogy nem dolgoznak a játékosok, nem tudom megerősíteni.
Ha házat akarok építeni, nem kezdem a tetővel, szilárd alapokat szeretnék. Az edzések fontosak, és eddig éhes aligátorokat láttam, akik majdnem engem is felfaltak.”
A balhátvéd Marvin Plattenhardtról azt emelte ki, hogy első időszaka alatt 2015 és 2019 között válogatottságig jutott, most is látja benne a tüzet, bár érezhető hullámvölgybe került. A Milantól érkező lengyel Piatek hozzáállásában sem tapasztalt semmilyen kivetnivalót. Az argentin Ascacibar és a korosztályos válogatott Löwen is kispadosak voltak általában, értük 18 millió eurót fizetett ki a klub, az ő sorsukban is változás állhat be. Egyébként is luxus, hogy ilyen értékes játékosok a kispadról nézzék a meccseket.
Arne Friedrich sportigazgató arról beszélt, hogy Dárdai belelát a játékosok fejébe, a szemükbe néz, érzi a rezdüléseiket, tudja, mire gondolnak.
„Azt érzem, hogy az érkezése megrengette a csapatot, ez az optimista hangulat pedig elkísérhet bennünket. Fel kellett rázni ezt a társulatot, mert pánik ugyan nem volt, de csalódottság igen” – összegzett Friedrich, akivel együtt játszott Dárdai a Herthában.
Fredi Bobic egyébként cáfolta, hogy ő lehetne majd a Hertha sportigazgatója, egyben Friedrich utóda.