Napi négyezer kalóriát visz be a 10 éves szumós, már most 85 kiló

2021. január 23. – 06:52

Napi négyezer kalóriát visz be a 10 éves szumós, már most 85 kiló
Kumagai Kjuta hagyományos szumó ringben egy edzésen Tokióban 2020. december 6-án – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

A 10 éves Kumagai Kjuta (Kyuta Kumagai) és apja álma az, hogy egyszer a fiúból a legmagasabb szintű szumós, jokozuna válik. A kortársainál közel kétszer nehezebb fiú már most is sikeres, és szinte mindennap edzéssel sanyargatja magát, hogy a világ legjobbja legyen.

A fiú szerint egyszerűen vicces nála idősebbeket legyőzni, és erre már elég fiatalon is alkalma volt. Kjutát már óvodás korában benevezte apja, Taiszuke egy szumóversenyre, amit aztán a gyerek meg is nyert. „Semmit sem tanítottam neki, a különböző dolgokat természetes tehetségéből oldotta meg. A szumóhoz is kell tehetség, és neki meg is van ez. Megnyerte a tornát, és rögtön gondoltam, hogy ő valami különlegeset tud” – mondta a Reutersnek Taiszuke, aki korábban amatőr szumós volt.

Kjuta tehetsége eléggé lenyűgözte az apját, aki úgy érezte, hogy ezt a tudást amennyire lehet, ki kell aknázni, és úgy tűnik, erre az egész család életét feltette. Tokióba, a szumósok egyik bázisának számító Fukagava-körzetbe költöztek be. Itt egymást érik a klubok, és spirituális segítségre is lehet számítani a Nominoszuke-szentélyben, ahol a szumók istene lakik.

Kumagai Kjuta családjával imádkozik sikereiért a szumók istenéhez az újév első templomi látogatásán Tokióban, 2021. január 1-jén – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Kumagai Kjuta családjával imádkozik sikereiért a szumók istenéhez az újév első templomi látogatásán Tokióban, 2021. január 1-jén – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Kjuta a barátaival az iskolában 2020. decemberében – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Kjuta a barátaival az iskolában 2020. decemberében – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

A már most 85 kilós Kjuta heti hatszor edz, hol egy helyi szumóklubban, hol az uszodában, de súlyzózik is (ez nem ajánlott egyébként 14 éves kor alatt), és atlétikai edzésekre is jár, hogy hajlékony és robbanékony legyen. Birkózóedzéseket apjával is végez az egyik szentélyben, az ilyen küzdelmek végén gyakran zihál vagy sír. Az apja nem igazán kíméli, szerinte így lehet a legtöbbet kihozni a gyerekből. Úgy véli, hogy nincs túl nagy nyomás Kjután, akinek marad arra is ideje, hogy játsszon a barátaival.

Kjuta és édesapja együtt edzenek – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Kjuta és édesapja együtt edzenek – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Edzés előtti bemelegítés – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Edzés előtti bemelegítés – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Súlyzós erősítés – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Súlyzós erősítés – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Kjuta már most is sikeres, megnyerte a tíz év alattiak világbajnokságát, és nála öt-hat évvel idősebb szumósokat is képes legyőzni. Edzője, Taira Sinicsi (Shinichi Taira) szerint is nagy tehetség, de a szumóedzéseket szerinte is nehéz élvezetesnek találni, márpedig Kjuta brutálisan sokat edz. A fiú saját bevallása szerint néha otthagyná az egészet.

Fürdőzés és videójátékozás a kikapcsolódás. A fiú mögött a falon az eddig elért díjak sorakoznak- Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters Fürdőzés és videójátékozás a kikapcsolódás. A fiú mögött a falon az eddig elért díjak sorakoznak- Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Fürdőzés és videójátékozás a kikapcsolódás. A fiú mögött a falon az eddig elért díjak sorakoznak- Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Az edzések költségesek, és ezt a család állja. „Nem járok kaszinózni, én mindent erre tettem fel” – mondta Taiszuke. A fiúval együtt a jokozuna címet célozzák meg. Ez szumóban a legmagasabb rang, közel 300 év alatt csak 72-en jutottak el erre a szintre.

Erősítés és gyakorlás hagyományos szumó pályán – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters Erősítés és gyakorlás hagyományos szumó pályán – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Erősítés és gyakorlás hagyományos szumó pályán – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters

Az edzések mellett a szumóban a táplálkozás is nagy hangsúlyt kap. Kjuta már most bőven több kalóriát fogyaszt annál, mint amennyi egy átlagos felnőttnek elég. Naponta 2700-4000 kalóriát tesznek ki az ételei, rengeteg fehérjét fogyaszt, egy liter tejet is megiszik naponta, de a kedvence a steak.

Apja szerint a következő két évben még húsz kilót kéne felszednie, és akkor így jó eséllyel felveszik valamelyik elismert szumóistállóba.

Kjuta édesanyjával és testvérével vacsorázik az otthonukban – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Kjuta édesanyjával és testvérével vacsorázik az otthonukban – Fotó: Kim Kyung-Hoon / Reuters
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!