Már azt találgatják Berlinben, hogyan térhet vissza Dárdai Pál

2021. január 22. – 14:31

Másolás

Vágólapra másolva

Fontos bajnokit játszik a Hertha BSC szombaton 18.30-tól. A Werder Bremen lesz a berliniek ellenfele, ami egy igazi edzőgyilkos csapat, mert a Dortmund valamint Schalke trénerét is azok után menesztették, hogy Florian Kohfeldt csapata legyőzte őket. Előbbi 2017-ben, utóbbit 2020-ban.

A berlini szakvezető, Bruno Labbadia elismerte a hétközi vereség után, hogy padlón vannak. A második félidőben sem szögletet, sem kaput eltaláló lövést nem tudott felmutatni a csapata a Hoffenheim ellen, és 3-0-s vereséget szenvedett. Az első félidőben még gól nélküli állásnál a Milantól érkező Piatek tizenegyest hagyott ki.

Bruno Labbadia a legutóbbi vereségnél – Fotó: AFP/Sören Stache
Bruno Labbadia a legutóbbi vereségnél – Fotó: AFP/Sören Stache

Dárdai Pál 2019 nyári távozása után Labbadia a negyedik edző másfél év alatt, az egyik mérlege rosszabb, mint a másik, pedig az egykori válogatott kapitány, Jürgen Klinsmann is volt már a csapat edzője. A Herthánál nyugalom és stabilitás volt a magyar edző irányítása alatt, azóta hiába érkezett új befektető, és költöttek el 144 millió eurót játékosokra, a csapat gyengébben játszik, és gyengébben teljesít, mint amikor pármillióból erősíthettek. Csak a Bayern és a Dortmund képes ilyen léptékben játékosvásárlásra.

A szurkolók elégedetlenek a 14. helyezett csapatot látva, és 3 ezer aláírást már összegyűjtöttek azért, hogy Michael Preetz sportigazgatót és Werner Gegenbauer elnököt eltávolítsák. Preetz azt mondta pénteken, a kritikát el kell fogadni, ő is többet várt, neki is van felelőssége a kialakult helyzetben.

Azt ellenben cáfolta, hogy Ralf Rangnickkal felvették a kapcsolatot, bár a pletykák szerint Domenico Tedesco mellett a 62 éves edző is jelölt a kispadra. A szurkolók szerették Dárdai Pált, aki ott van a klub utánpótlásában, az akadémia koordinátora, mindenkit ismer, kézenfekvő lenne a válság menedzselését rá bízni.

A Sport1 szakértője, az egykori Hertha-játékos, Marko Rehmer arról beszélt, hogy 2015 februárban majdnem hasonló krízishelyzetben a frissen kinevezett Dárdai jól teljesített, benntartotta a csapatot, a következő 4 szezonban pedig sikeres volt a csapatával, a nemzetközi kupaindulásért álltak harcban, miközben a keret értékét össze sem lehet hasonlítani a mostanival.

„Az átigazolások megkérdőjelezhetőek, a játékosoknak problémáik vannak, nem érzik jól magukat, látszik rajtuk. Már Preetzen is látszik a bizonytalanság, pedig neki kellene a következő edzővel megállapodni, ha bajba kerülnek. Nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy az edzővel az igazgatónak is mennie kell” – mondta Rehmer.

Dárdai és Preetz között nem volt jó a viszony, de Gegenbauer megkönnyezte a távozását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!