Egy szövetségi kapitánnyal folytatja a női kéziválogatott

2021. január 11. – 19:01

Másolás

Vágólapra másolva

Elek Gábor lesz egyszemélyben a női kéziválogatott szövetségi kapitánya, miután a szövetség megvizsgálta az Európa-bajnoksággal kapcsolatos beszámolót. Eddig Elek és Danyi Gábor vezette párban a csapatot, Danyi edzőként dolgozik a válogatottnál a márciusi olimpiai selejtezőkig.

A válogatottnak nem sikerült jól az Eb, de még mindig van esély kijutni az olimpiára, ezért döntött úgy a szövetség, hogy alakít egyet az edzői stábon.

Erőnléti szempontból is nagy kihívás lesz az olimpiai selejtező, ezért szorosan együtt kell működnünk az egyesületekkel a következő hetekben ebből a szempontból is. Nem sikerült jól az Európa-bajnokság, de a női válogatottnak még mindig megvan az esélye az olimpiára való kijutásra, és márciusban hazai pályán, Győrött ezt ki kell használni

– idézi Pálinger Katalint, a szövetség elnökét az MTI.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!