Szoros meccsen kapott ki a szerbektől a magyar férfi pólóválogatott

2021. január 10. – 19:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Hatodik lett a világliga európai selejtezőjében az aktuális Európa-bajnok magyar férfi vízilabda-válogatott. Vasárnap a debreceni torna helyosztóján 9-7-re kaptak ki az olimpiai címvédő szerb válogatottól, írja az MTI.

A mérkőzés Manhercz Krisztián kihagyott ötméteresével indult, majd a szerbek egy villámgyorsan megjátszott fórral szerezték meg a vezetést, Rasovic lövésével pedig növelték előnyüket. A magyarok nehezen vették fel a ritmust, de nem sokkal az első negyed vége előtt Hosnyánszky Norbert akciógóljával szépítettek.

A második negyed elején a második magyar ötméteres is kimaradt, ezúttal Hosnyánszky lövését védte Branislav Mitrovic, a Vasas kapusa. A szerbek nem használták ki a hibát, emberelőnyben sem találtak be, a túloldalon viszont Sedlmayer Tamás egyenlített. Gyors gólváltást után a szerbek pont a félidő előtt szereztek vezetést.

Nagy Viktor az 5. helyért játszott Magyarország- Szerbia mérkőzésen Debrecenben 2021. január 10-én- Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Nagy Viktor az 5. helyért játszott Magyarország- Szerbia mérkőzésen Debrecenben 2021. január 10-én- Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

A harmadik negyedben Angyal lőtt be egy előnyt, kiegyenlítve ezzel, majd a következő hasonló szituációnál is rá jött ki a játék, ő pedig nem hibázott. A fordítás után a szerbek ismét gólt szereztek voltak, így pedig az utolsó negyedet döntetlenről kezdődött.

A negyedik egyedben több mint két percig nem született gól, ekkor Manhercz ejtett tökéletesen a szerb kapuba, de a túloldalon azonnal góllal válaszoltak erre. Az Angyal által kiharcolt előnyt Nagy Ádám fejezte be egy precíz lövéssel, de Filip Filipovic révén ismét gyorsan egyenlítettek a szerbek. A hajrá egyértelműen a szerbeknek sikerült jobban, másfél perccel a vége előtt újra vezetést szereztek, majd egy kontra után Filipovic is betalált, így eldöntötték meccset a szerbek két góllal, 9-7-re nyertek.

A tornáról három csapat jut be a grúziai nyári Szuperdöntőbe.

Eredmények:

A 7. helyért:
Horvátország-Franciaország 17-5 (4-0, 4-1, 5-2, 4-2)

Az 5. helyért:
Szerbia-Magyarország 9-7 (2-1, 2-2, 1-2, 4-2)

gólszerzők: Pijetlovic, Drasovic, Filipovic 2-2, Rasovic, Dedovic, Prlainovic 1-1, illetve Angyal 2, Hosnyánszky, Sedlmayer, Jansik Sz., Manhercz, Nagy 1-1

A 3. helyért:
Spanyolország-Olaszország 9-8 (2-2, 0-2, 3-1, 4-3)

Döntő:
Görögország-Montenegró 12-7 (3-2, 4-1, 4-3, 1-1)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!