Újra kell játszani azt a decemberi Vasas-FTC hokimeccset, amit a Vasas 4-2-re megnyert

2021. január 9. – 19:14

Másolás

Vágólapra másolva

A hokiszövetségnél helyt adtak a Ferencváros óvásának, így a végeredményt befolyásoló játékvezetői műhiba miatt újra kell játszani azt a december 30-i Vasas HC-FTC Erste Liga-meccset, amit a Vasas nyert meg 4-2-ra.

A liga szombati közleménye felidézte: a Vasas 3-2-es vezetésénél a ferencvárosi Mitch Versteeg a támadó kék vonalról rálőtte a korongot a kapura, amelybe azonban közvetlenül a kapu előterében csapattársa, Justin Hodgman a levegőben beleért, az oldalsó kapuvasra juttatva azt, majd a kapuvasról kipattanó korongot második szándékból a kapuba juttatta.

Az alapvonali játékvezető ekkor gólt ítélt. A játékvezető videoelemzést rendelt el, és végül az FTC-Telekom által szerzett gólt érvénytelenítette, magas botra hivatkozva. Ugyanakkor a ferencvárosi játékos nem a magas bottal történő korongérintés közvetlen eredményeként szerezte a gólt, hanem második szándékból, a korong kapuvasról történő kipattanását követően, ami megkérdőjelezi a szabály alkalmazhatóságát. A versenyiroda álláspontja szerint ugyanis kizárólag a korong kapuba jutását megelőző utolsó korongérintés nézhető vissza, az azt megelőző korongérintések a videós gólbíró-rendszer igénybevételével nem vizsgálhatók.

A versenyiroda a szabályzatok és a videofelvételek megvizsgálása, valamint a klubok képviselőinek, a játékvezetői ellenőrnek és az úgynevezett referee in chief-nek a nyilatkozata alapján úgy döntött, hogy a játékvezetők olyan döntést hoztak, amelyet a szabályzatok szerint nem hozhattak volna, így játékvezetői műhiba valós.

A versenyiroda a mérkőzés újrajátszását rendeli el. Az új időpontot a határozat jogerőre emelkedését követően a csapatokkal történő egyeztetés alapján a versenyiroda jelöli ki.

A bajnokságban jelenleg az FTC 23 mérkőzés után 46 ponttal az első helyen áll, a Vasas a tíz csapatból a 8. helyezett 17 ponttal. Az ominózus decemberi meccs volt az első a Vasas történetében, amikor megverték (vagy most már talán úgy mondhatjuk, megverték volna) a Ferencvárost.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!