Bíróság elé állítják a Real Madrid csatárát, Benzemát a szexvideós zsarolás miatt
2021. január 7. – 16:28
frissítve
Bíróság elé állítják Karim Benzemát, a Real Madrid francia focistáját a szexvideós zsarolásként elhíresült ügy miatt – írja az MTI.
A versailles-i ügyészség csütörtöki közleménye szerint a 33 éves csatárt zsarolási kísérletben való bűnrészességgel vádolják, rajta kívül még további négy vádlottja van az ügynek. „Ez a döntés éppen annyira abszurd, mint amennyire kiszámítható volt” – mondta Sylvain Cormier, Benzema ügyvédje, aki szerint védence „üldöztetésnek” van kitéve.
Mathieu Valbuena francia focista 2015 júniusában tett panaszt, mert egy ismeretlen felhívta, és közölte vele, hogy birtokában van egy kompromittáló videó. A telefonáló az ügy „elrendezését” javasolta, ugyanakkor pénzösszegről nem beszélt, de azzal fenyegetőzött, hogy nyilvánosságra hozza a felvételt, amennyiben nem fizetnek neki.
A vád szerint Benzemát egy gyerekkori barátja rávette, hogy közvetítőként lépjen fel, és érje el Valbuenánál, hogy egyezzen meg zsarolóival.
A csatárt 2015 novemberében őrizetbe vették, de kihallgatását követően szabadon engedték, majd Noël Le Graët, a Francia Labdarúgó Szövetség (FFF) elnöke decemberben bejelentette: határozatlan időre eltiltják a válogatottbeli szerepeléstől.
Az ügy sértettje Benzema ellen vallott, és egyértelműen megvádolta a Real Madrid támadóját, aki viszont tagadta, és azóta is tagadja, hogy bármilyen aktív szerepet játszott volna Valbuena megzsarolásában.