220 etikus hekker védi majd a tokiói olimpiát például az orosz kibertámadásoktól

2021. január 6. – 12:57

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Összesen 220 etikus hekkert képeznek a tokiói nyári olimpiára és paralimpiára, akiknek az lesz a feladatuk, hogy megvédjék a világ legnagyobb sporteseményét a kibertámadásoktól, írja az Inside The Games. Többségük japán telekommunikációs cégeknek dolgoznak jelenleg.

Minderre azért van szükség, mert Egyesült Államokban tavaly hat orosz hírszerző tisztet vádoltak meg azzal, hogy hekkertámadást indítottak a 2018-as phjongcshangi téli játékok megnyitója ellen, félő, hogy Tokióban is megismétlődik ez. Ugyanakkor a brit Kibervédelmi Központ állítása szerint az orosz katonai hírszerzés, a GRU már felderítést végzett a szervezők, a szponzorok és a logisztikai szolgáltatók körében azzal a céllal, hogy támadást indítsanak a számítógépes rendszerek ellen, és szabotálják az esemény lebonyolítását.

A kibertámadások elleni védekezést nem könnyíti meg a koronavírus-járvány; mivel a szervezők közül sokan otthonról dolgoznak, félő, hogy személyes eszközeik válnak a hekkerek célpontjaivá. Másrészt van rá esély, hogy a járvány miatt nézők nélkül, zárt kapuk mögött rendezik meg az olimpiai versenyszámokat, ebben az esetben hatalmas igény lesz arra, hogy online is követhetőek legyenek az események, ami szintén támadási felületet biztosít.

A tokiói olimpiát eredetileg 2020-ban rendezték volna, de a járvány miatt az idei évre halasztották. A sportesemény július 23-án kezdődik és augusztus 8-án fejeződik be, a paralimpiára augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.

A japánok többsége ugyanakkor nem támogatja az olimpia megrendezését: egy decemberi közvélemény-kutatás alkalmával a válaszadók 30 százaléka mondta azt, hogy törölni kéne az eseményt, másik 30 százalék pedig azt, hogy újabb halasztásra lenne szükség.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke, Thomas Bach viszont biztos abban, hogy 2021-ben megrendezik a tokiói olimpiát. Ő a 2022-re csúsztatást nem tartja jó opciónak, hiába rendezték korábban ugyanabban az évben a téli és nyári olimpiát. Szerinte a sportolókkal sem tehető meg, hogy harmadszor tervezzék újra a felkészüléseket, és a több ezer rendezőt sem lehet állandó készenlétben tartani amellett, hogy az olimpia létesítmények egy részét már használatba vennék nem sportcélból is.

A Telex legfrissebb híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!