Az év legjobb MMA-meccse: 25 perc kompromisszum nélküli állóháború

2020. december 30. – 07:05

Az év legjobb MMA-meccse: 25 perc kompromisszum nélküli állóháború
Joanna Jędrzejczyk dagadó koponyával is szépen bontja le magáról Csang Vej-li fogását Fotó: Harry How / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A világ vezető MMA-szaklapjai a héten kihirdették a szokásos év végi listáikat, és óriási volt az egyetértés 2020 legjobb meccséről: a győztes az Ultimate Fighting Championship koronavírus előtti utolsó teltházas Las Vegas-i gálájának női szalmasúlyú (51 kilós) címmeccse lett, amit a UFC első kínai világbajnoka, Csang Vej-li vívott a női MMA lengyel legendájával, Joanna Jędrzejczykkel.

A két bunyós az iszonyatosan várt, de az év legnagyobb csalódását hozó Yoel Romero-Israel Adesanya középsúlyú csúcstalálkozó előtt lépett magyar idő szerint 2020. március 8-án kora hajnalban az oktagonba (ez a hálófalú nyolcszögletű „ketrec” tisztességes neve), és az első perctől a huszonötödikig elképesztő ütés- és rúgáscunamival próbálták megtörni ellenfelüket, de hiába. Az ilyen meccseket szokták felületes módon „adok-kapok”-ként leírni, de ez nagy tiszteletlenség lenne mindkét féllel szemben. A küzdelem ugyanis egy pillanatra sem fulladt bele a fáradt cséplésbe, a magas fordulatszám mellett Csang Vej-li és Joanna Jędrzejczyk is végig szép, tiszta technikákkal dolgozott – jellemző, hogy a lengyel az utolsó másodpercben egy fordulásból lecsapó alkarütéssel búcsúzott ellenfelétől.

Ráadásul miközben Csang Vej-li 165, Joanna Jędrzejczyk 186 teljes értékű találatot osztott ki fejre, testre és combra, egyikőjük sem ingott meg, és egyikőjük sem tudta maga alá gyűrni ellenfelét. Én élőben és a meccset a napokban visszanézve egyaránt a lengyelt láttam jobbnak, de a pontozók az MMA-ban létező legszűkebb különbséggel, megosztott pontozással a kínait hozták ki győztesnek. De a szaksajtóban nem sokat spekuláltak az eredményen, egyszerűen csak ünnepelték a ritkán látható küzdelmet (mely a UFC szokásától eltérően nem kap visszavágót, Csang Vej-li minden bizonnyal a súlycsoport egy másik ex-világbajnokával, az amerikai Rose Namajunas-szal vagy a szintén amerikai Carla Esparzával mérkőzik meg valamikor 2021-ben).

A meccs híre az MMA univerzumán kívül is elterjedt, köszönhetően Jędrzejczyk – bocsánat, de erre nincs jobb kifejezés – horrorsérülésének. A lengyel homlokán ugyanis egy szerencsétlenebb találattól a harmadik menetben megjelent egy pukli, ami a meccs hátralévő részében szinte szemmel láthatóan dagadt, és hamarosan egész homlokát elnyelte. Jędrzejczyk így valóságos torzóként fejezte be a meccset, a bunyós ráadásul a meccset követő napokban is gondosan dokumentálta szétvert fejének színváltozásait.

Joanna Jędrzejczyk a meccs után Fotó: Harry How / Getty Images

A meccset a végső gongszó után rögtön mindenki az év legnagyobb küzdelmének kiáltotta ki, és bár a UFC a koronavírus miatt csak relatíve rövid szünetet tartott, azóta pedig egyik gálát pörgette le a másik után, a találkozó dicsfényét nem halványította el sem a szintén óriási küzdelmet és az MMA minden mozgáselemét felvonultató Dustin Poirier-Dan Hooker-találkozó, sem pedig a néhány hete vívott óriási háború Deiveson Figueiredo és Brandon Moreno között.

Csang Vej-li egyébként az év végi elismerést nagyon szerényen kommentálta. A UFC hivatalos oldalán azt nyilatkozta, már a meccs előtt tudta, izgalmas csata előtt áll, de ahogy teltek a percek, úgy vált egyértelművé, hogy történelmi összecsapás részesévé vált, mivel a lengyel a legjobbat hozta ki belőle, „és úgy vélem, én is a legjobbat hoztam ki Joannából”. Ellenfele pedig Instagramjára azzal a megkérdőjelezhetetlen igazsággal posztolt ki egy képet a meccsről, hogy „ez az ára annak, hogy te legyél az egyik legjobb”.