Elbukták a BL-elődöntőt a veszprémi férfi kézisek

2020. december 28. – 22:59

Másolás

Vágólapra másolva

Hoszabbítás után 36-35-re kikapott a Telekom Veszprém a német THW Kiel csapatától a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A kölni négyes döntőt az előző szezonból halasztották el, de a meccseket most is zárt kapuk mögött rendezik. A másik elődöntőt a Barcelona 37-32-re nyerte a francia Paris Saint-Germain ellen.

Andreas Nilson, a Veszprém játékosa lő kapura a Kiel elleni BL-elődöntőben. Fotó: Ina Fassbender / AFP
Andreas Nilson, a Veszprém játékosa lő kapura a Kiel elleni BL-elődöntőben. Fotó: Ina Fassbender / AFP

Az MTI beszámolója szerint a meccs első félidejében támadásban, védekezésben és visszarendeződésben sem volt kellően összeszedett a Veszprém, amely több mint öt perc után szerezte első gólját, de a szünet előtti tíz percben sem talált be. A szünetre így ötgólos, 18-13-as német előnnyel mentek a csapatok. A második félidőben sokkal jobban játszott a magyar csapat, a 47. percben fordítani is tudott, volt egy olyan 7-0-s szériája, ami után már 28-24-re vezetett. A végét azonban a németek bírták jobban, így hatvan perc után 29-29 volt az állás.

A hosszabbítás első öt perce kétgólos veszprémi előnyt hozott (34-32), de hiába volt ez, és a németek egyik alapemberének, Wienecknek a piros lapja, a Kiel fordítani tudott, és egy góllal nyert. A Veszprémnek ez volt a kilencedik BL-elődöntője, és az ötödik veresége.

A Veszprém kedd este hatkor játszik a harmadik helyért a PSG-vel, a döntő este fél kilenckor lesz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!