8/8: sporttörténelmet írtak a fehérvári hokisok

2020. december 27. – 07:55

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Sorozatban nyolcadik meccsét is megnyerte a fehérvári hokicsapat az ICE Hockey Ligában, szombat este a Bratislava Capitalst verték 4-2-re (előtte három napon belül kétszer verték a tavalyi alapszakasz-győztes Salzburgot). Ezzel sporttörténelmi sikert értek el, ugyanis mióta 2007-ben csatlakoztak az osztrák bázisú nyílt bajnoksághoz, sosem sikerült ilyen sorozatot összehozniuk.

A fehérvári december 8-án, egy Steinbach ellen idegenben 4-1-re megnyert meccsel kezdték ezt a menetelést. Azóta hét mérkőzést rendes játékidőben, egyet, a Klagenfurt ellenit 4-4 után büntetőkkel nyertek. Az elmúlt 10 meccsen 24 pontot szereztek a lehetséges 30-ból, ezzel a legjobb formában lévő csapat a fehévári, igaz, a mostani győzelmi széria előtt zsinórban ötször kikaptak.

A fehérváriak 51 ponttal jelenleg a 2. helyen állnak a 11 csapatos ICE ligában, az első helyezett Bolzanónak szintén 51 pontja van. Igaz, dél-tiroli ellenfelük csak 22, míg a Fehérvár 27 meccsen szedett össze ennyi pontot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!