Huszonöt holland tornaedző ellen indult vizsgálat hatalommal való visszaélés miatt

2020. december 22. – 17:04

Másolás

Vágólapra másolva

A holland Sportjogi Intézet pszichológiai és fizikai bántalmazás gyanújával 25 holland tornaedző ellen indított vizsgálatot, írja az MTI.

„Ez megdöbbentően magas szám” – mondta a bíróság elnöke, Dick van Steenbeek, a NOS holland tévécsatornának. Az elnök azt mondta, 75 sértett indított pert, jelenleg 25 tréner áll a vizsgálat középpontjában, több mint tizenkettőt már kihallgattak.

A holland tornasportban tavaly nyáron robbant ki a botrány, amikor egy edző egy interjúban beismerte, hogy javarészt fiatal tornászlányokat alázott és félemlített meg. Ennek nyomán többségében már visszavonult sportolónők jelentették fel a tornaszövetséget a sportbíróságnál.

A nyáron a Holland Torna Szövetség eltiltotta a női tornászok edzőjét, és független vizsgálatot indított az ügyben. A szervezet azt közölte, hogy 35 évre visszamenőleg 143 vád érkezett be hozzájuk, részben az élsportolóktól, részben pedig amatőr sportolóktól.

Ha fontosnak tartja a független sajtót, kattintson ide, és támogassa a Telexet!

Kattintson ide a legfrissebb hírekért!

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!