Messi beérte Pelét, 643 gólt lőtt egyetlen csapatnál, Pelé már gratulált is

2020. december 19. – 21:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Szombaton a Valencia ellen szerzett góljával Lionel Messi belőtte 643. gólját a Barcelona színeiben, ezzel beérte a brazil Pelé rekordját, aki 1956 és 1974 között a Santosnál rámolt be ugyanennyi gólt, a katalán csapat azonban így sem tudott győzni, 2-2–es döntetlent játszottak a Valenciával – írja az MTI.

A meccs elején a Barca irányította a játékot, a 29. percben azonban mégis a vendégek szerezték meg a vezetést, Diakhaby egy szöglet után fejelte a kapuba a labdát. Az első félidő hosszabbításában aztán egyenlíteni tudott a Barcelona, még ha egy pillanatra meg is állt az ütő a szurkolókban a történtek láttán. A játékvezető hosszas videózás után, de büntetőt ítélt Griezmann buktatásáért, amihez Messi állt oda, de a Valencia kapusa jól érezte az irányt, és védeni tudta a lövését. A kipattanót Jordi Alba szerezte meg, aki futtában próbálta meg visszatenni középre a labdát, és bár a beadás felpattant az egyik védő lábáról, végül pont így lett jó Messinek, aki vetődve fejelte be az egyenlítő gólt.

Az 52. percben aztán Araújo a vezetést is megszerezte a Barcelonának, innentől pedig egyre nyomasztóbb fölényben hajtottak a harmadik gólért, de végül ez lett a vesztük, Maxi Gómez ugyanis a 69. percben egy kontra végén egyenlíteni tudott, erre pedig nem volt válasza a katalánoknak. Így aztán Messit legfeljebb az vigasztalhatja, hogy az egy csapatban szerzett gólok tekintetében beérte Pelét, hamarosan pedig le is előzheti majd őt. Az argentin egyébként 2005-ben az Albacete ellen lőtte első gólját a Barcelonában.

Pelé azonnal gratulált is Messinek, mint üzenetében írta:

„Amikor a szíved túlcsordul a szeretettől, nehéz új útra lépni. Hozzád hasonlóan tudom, milyen érzés ugyanazt a mezt viselni minden nap. Ahogy te, én is tudom, hogy nincs jobb, mint az a hely, ahol otthon érezzük magunkat. Gratulálok a történelmi rekordodhoz, Lionel. De mindenekelőtt gratulálok a csodálatos barcelonai karrieredhez. A mienkhez hasonló történetek, amikor ilyen hosszan kötődik valaki ugyanahhoz a klubhoz, sajnos egyre ritkábbak lesznek a futballban. Nagyon csodállak.”

A forduló többi meccsén az éllovas Atlético Madrid 3-1-re legyőzte az Elchét, a Villarreal ugyanilyen arányban verte az Osasunát, a Real Sociedad pedig hiába vezetett, végül 2-1-re kikapott az egyenlítő, majd a hajrában vezetést szerző Levante ellen.

La Liga, 14. forduló:

  • FC Barcelona-Valencia 2-2 (1-1)
  • Atlético Madrid-Elche 3-1 (1-0)
  • Osasuna-Villarreal 1-3 (0-2)
  • Levante-Real Sociedad 2-1 (1-1)
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!