Koronavírus-fertőzöttje miatt egy osztrák csapat 12 éves pingpongosokkal indul a Bajnokok Ligájában

2020. december 10. – 15:41

Másolás

Vágólapra másolva

Szudi Ádám koronavírus-fertőzése miatt B csapattal, két 12 éves játékossal indul a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligája pénteken kezdődő, düsseldorfi buboréktornáján az osztrák SPG Walter Wels csapata, írta az MTI.

A klub közlése szerint miután a magyar válogatott alapemberének pozitív lett a tesztje, rajta kívül társainak, Andreas Levenkónak és Frane Kojicnak, valamint az edzőnek, David Hubernek is tíz napra karanténba kell vonulnia.

A helyükre két 12 éves tehetség,Julian Rzihausek és Petr Hodina ugrik majd be, ők lesznek a BL történetének legfiatalabb asztaliteniszezői. A harmadik csapattag a magyar Böhm Gábor lesz, neki már van BL-tapasztalata.

A Wels mindenképpen indulni akar a németországi tornán, ez ugyanis előfeltétele annak, hogy tavasszal is szerepelhessen európai kupában.

Az európai szövetség a koronavírus-járvány miatt változtatott az eredeti lebonyolításon, és – akárcsak a nők esetében, Linzben – egy helyszínen, néhány nap alatt rendezi meg az elsőszámú európai kupasorozatot. A düsseldorfi buboréktorna jövő szombaton zárul.

A Telex friss híreit itt találja >>>