Hosszú 14 számban akart indulni az ob-n, aztán meggondolta magát

2020. december 8. – 09:51

Másolás

Vágólapra másolva

2019-ben a legsikeresebb magyar sportág, az úszás volt a világbajnokságokon, ezért is terelődik nagy figyelem az úszók országos bajnokságára.

Keddtől szombatig Kaposváron rendezik az úszók országos bajnokságát, ahová ugyan a péntek éjféli nevezési határidő előtt 14 számban beadta a jelentkezését az olimpiai bajnok Hosszú Katinka, vasárnap mégis azt jelentette be, nem vesz részt az eseményen. A hétfői rajtlista már úgy készült el, hogy nem volt rajta a háromszoros olimpiai bajnok neve.

„Érthető a döntése, hogy ezt az időszakot az olimpiai felkészülésre kívánja fordítani, mert az ISL-versenyeken azt láttuk, nincs megfelelő állapotban. A hitem nem ingott meg benne, a 2018-as gyengébb év után is visszakapaszkodott, és nagyon szeretném, ha ezt az időszakot önmaga javára fordítaná. A riói olimpián is benevezett 200 pillangóra, de nem indult el, a tavalyi világbajnokságon is volt olyan versenye, ahol nem állt rajthoz, ezen az optikán keresztül érdemes nézni a távolmaradását, nem kell messzemenő következtetéseket levonni belőle” – mondta a Telexnek a kapitány, Sós Csaba.

Hosszú favorit lett volna sok számban, de korántsem biztos, hogy a két kedvenc számában, a vegyesúszásban olyan időket ért volna el, amivel önmaga is elégedett lenne. A szintjét, hogy nincs jó erőben, már az ISL-en felmérte.

Hosszú Katinka 2020. július 26-án a Négy Nemzet versenyén a Margitszigeten, Fotó: AFP, Kisbenedek Attila
Hosszú Katinka 2020. július 26-án a Négy Nemzet versenyén a Margitszigeten, Fotó: AFP, Kisbenedek Attila

A kapitány ugyanakkor azt vallja, hogy igazoltan csak az maradhat távol, aki beteg. Mert a MÚSZ mindent megtett azért, hogy a járvány közepén még idén versenyezhessenek az úszók – a bajnokságot márciusról halasztották el –, és aki ezt nem méltányolja, annak szembe kell néznie a következményekkel. Az időrend egyébként az olimpiai szabványnak megfelel, vagyis délután lesznek az előfutamok, délelőtt a döntők.

A nemzetközi szövetség (FINA) szabályai szerint 2019. március elsejétől lehet szinteket teljesíteni, így előfordult az a furcsa helyzet, hogy Kapás Bogi 200 pillangón világbajnok, mégis Hosszúnak a legjobb ideje. Szilágyi Liliána távollétében Kapás Jakabossal és Berecz Blankával fog küzdeni.

A nők mellett mindjárt az első napon megrendezik a férfiaknak is a 200 pillangó előfutamait. Cseh László is rajthoz áll, aki először még az előző évszázadban, 14 évesen, 1999-ben indult a felnőtt országos bajnokságon. Bizonyítani akarja, hogy még számolni kell vele. 200 pillangón Milák Kristóf a favorit még úgy is, hogy a koronavírusos fertőzés miatt napokig volt lázas szeptemberben, és sok izmot veszített. Az olimpiai bronzérmes Kenderesi Tamás a kihívója, de a már említett Csehen kívül ott lesz még az Eb-ezüstérmes Biczó Bence is a mezőnyben, vagyis egy igazán komoly csata várható. Száz pillangón pedig a győri Szabó Szebasztián mutathatja meg az erejét, aki sokat fejlődött, és az ISL-versenyeken kiváló formában volt.

„Ha jól megy az úszás, abból csak erőt meríthetek, amennyiben viszont ennek az ellenkezője következne be, át kell gondolnom a jövőmet”

– mondta az SzPressz Hírszolgálatnak a kétszeres világbajnok Cseh.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!