Manny Pacquiao akár a Fülöp-szigetek következő elnöke is lehet

2020. december 5. – 18:23

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Minden idők egyik legsikeresebb boxolója, Manny Pacquiao lett a fülöp-szigeteki kormánypárt vezetője, írja az MTI. A PDP-Laban párt adja a jelenlegi kormányfőt, a botrányairól és emberi jogok sárba tiprásáról elhíresült Rodrigo Dutertét is. Ez azt is jelenti, hogy Pacquiao 2022-ben megpályázhatja az elnöki posztot.

Pacquiao pályafutása során nyolc súlycsoportban lett világbajnok, amelyhez hasonlót még egy boxolónak sem sikerült elérnie. Azonban a sport mellett Pacquiao régóta építgeti a politikai karrierjét is, 2010-ben képviselő lett, 2016 óta pedig szenátorként képviseli a pártját.

Legutoljára 2019 nyarán lépett ringbe az amerikai Keith Thurman ellen, akinek legyőzésével megszerezte a WBA szervezet váltósúlyú vébéövét. Profi pályafutása során 71 meccsből 62-t megnyert, két döntetlenje volt, és összesen hétszer szenvedett vereséget.

Legfrissebb híreinket itt olvashatja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!