Grosjean mégsem ül autóba a hétvégén, Pietro Fittipaldi helyettesíti

2020. november 30. – 08:26

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

FRISSÍTÉS 12:00-kor: A Haas csapata bejelentette, hogy Pietro Fittipaldi helyettesíti Romain Grosjeant a következő F1-futamon, aki vasárnap szenvedett súlyos balesetet Bahreinben. A 24 éves brazil pilótának ez lesz az első versenye. „A legfontosabb, hogy Grosjean ennyivel megúszta. Nyilvánvalóan ezek nem a legideálisabb körülmények, amelyek között bemutatkozhatok, de rendkívül hálás vagyok a csapatvezetésnek, hogy bizalmat szavaztak nekem, és kormány mögé ülhetek. Mindent beleadok majd” – ígérte Fittipaldi, aki a korábbi világbajnok, Emerson Fittipaldi unokája.

Korábban még arról volt szó, hogy a hétvégén horrorbalesetet szenvedő Romain Grosjean akár már a következő futamon is rajthoz állhat, ami szintén Bahreinben lesz Szahíri Nagydíj néven, írja a The-Race.com. Günther Steiner, a Haas főnöke vasárnap telefonon beszélt a 34 éves francia pilótával, és hétfőn meglátogatja őt a kórházban. Akkor még azt mondta, hogy ha Grosjean „fizikálisan és mentálisan is készen áll a folytatásra, akkor versenyezhet”. Steiner úgy fogalmazott, hogy „az őrzőangyaluk velük volt” vasárnap.

Grosjean mosolyogva jelentkezett be a kórházból, és azt írta a Twitteren, hogy mindenkinek köszöni a támogatást, a szakszerű orvosi ellátást, és bízik a mihamarabbi folytatásban.

A Haas-csapatfőnök annyit még hozzátett, hogy néhány nap kell a pontos diagnózis felállításához, de számára úgy tűnik, hogy „Romain bármikor újra beülne a versenyautóba”.

Az MTI idézte Ian Roberts mentőorvost, aki az elsők között ért a baleset helyszínére. „Olyan volt, mint egy sütő, csak a vörös lángokat láttuk, és aztán észrevettük, hogy próbálja kiszabadítani magát, ami fokozatosan sikerült is neki” – mondta.

„Volt egy tűzoltó, aki nagyon hamar elkezdte az oltást, és a porral oltó visszaszorította annyira a lángokat, hogy amikor Romain már eléggé magasan volt, akkor a sérült korlát felett ki tudtuk őt menteni”

– mondta Roberts, aki szerint csak másodperceik voltak segíteni a versenyzőnek, a lángok ugyanis ennyi idő után újra magasra csaptak fel. A szakember hozzátette, ha Grosjean nem tud önerőből kimászni az üléséből, akkor nekik nem lett volna lehetőségük kimenteni őt.

A vasárnapi Bahreini Nagydíjon nem sokkal a rajt után Grosjean a pályán keresztben haladva ütközött az egyik AlphaTaurival, majd utána csapódott a korlátba. Az ütközés erejét jól jelzi, hogy a Haas szabályosan kettészakadt a becsapódás után. Ekkor szabadult ki a teljes futamra elegendő, jóval több mint száz kilogramm üzemanyag, amely lényegében azonnal kigyulladt. Hasonló balesetet az elmúlt évtizedekben nem nagyon lehetett látni, csodával határos, hogy Grosjean a saját lábán jutott be a mentőautóba.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!