A futballisták olyan agysérüléseket szenvednek, mint a bokszolók, pedig csak a labdát fejelik

2020. november 29. – 23:04

A futballisták olyan agysérüléseket szenvednek, mint a bokszolók, pedig csak a labdát fejelik
Szpartak Moszkva játékosa Pavel Maslov fejel a 2020/2021-es Orosz Premier League első fordulójában – Fotó: Sergei Fadeichev / TASS / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Már öt világbajnok angol futballistáról derült ki, hogy demenciában szenved vagy szenvedett, így újra felerősödtek azok a hangok, amelyek az agyi elváltozásért felelős fejelések tiltását szeretnék elérni, legalább a gyerekek körében.

Az 1966-ban világbajnokságot megnyerő angol válogatott tagjai közül az elmúlt két és fél évben négyen haltak meg: Jack Chartlon, Ray Wilson, Martin Peters és Nobby Styles. Mind a négyüknél diagnosztizáltak demenciát, majd pár hete a válogatott talán legismertebb játékosáról, Sir Bobby Charltonról is kiderült, hogy demens. Bár a demencia összefüggést mutat a genetikai háttérrel és az életkorral is, mindannyiukról azt gyanítják, hogy betegségük kifejlődésében közrejátszott az is, hogy profi karrierjük során rengetegszer fejeltek labdába, és ezek a becsapódások nem múltak el nyomtalanul.

Hogy a fejeléseknek káros hatásai lehetnek, nem annyira új gondolat, már a 2002-ben meghalt West Bromwich-csatár Jess Astle-ről is azt állapították meg a boncolásnál, hogy a sorozatos feji traumák játszottak közre a halálában. A halottkém szerint az agysérülések a futballista szakmájával együtt jártak. Egy későbbi vizsgálat azt állapította meg, hogy Astle krónikus traumatikus enkefalopátiában (CTE) szenvedett, ahogy számtalan rögbis, bokszoló és amerikaifutballista is.

A CTE egy degeneratív elváltozásokon alakuló kórkép, ami gyakran beszéd- és memóriazavarral, remegéssel, zavarodottsággal jár együtt. Azóta több tudományos kísérlet és tanulmány is bebizonyította, hogy a futballisták nagy számban érintettjei az agyi degeneratív betegségeknek. Feltételezések szerint Puskás Ferenc Alzheimer-kórjában is szerepet játszhatott a futball, ahogy a német világbajnok Gerd Müllerében is, és a lista még hosszan folytatható a parkinsonos, alzheimeres tüneteket mutató klasszisokkal.

Egy 2019-es skót kutatás, bár az okokra nem keresett magyarázatot, egy 7676 fős mintán (1900 és 1976 között született profi játékosok voltak az alanyok) végzett vizsgálat után azt állapította meg, hogy

a futballisták három és félszer nagyobb eséllyel halnak meg valamilyen neurodegeneratív elváltozás következtében, mint az átlag.

A University College London idegtudományi intézet 14 elhunyt futballista agyát vizsgálta meg. Közülük hatan mutatták a CTE jeleit, és kiderült, hogy 12-nek volt közülük előrehaladott demenciája, ráadásul az első tüneteik már a 60-as éveik közepén jelentkeztek – tíz évvel korábban, mint az átlagnak.

Nem életbiztosítás

Az idősebb futballisták még a klasszikus bőrlabdákkal kezdték a karrierjüket. Ezek a labdák, ha megszívták magukat, vízzel, sárral, még súlyosabbak lettek és ezzel még veszélyesebbek a fejeléseknél. Ma már szintetikus anyagból készülő labdákat használnak, amik nem szívják meg magukat, viszont jóval gyorsabbak elődeiknél, emiatt nagyobb erejű is a becsapódás. Egy szabadrúgásnál, amikor száz kilométer per órás sebességgel közelít a labda a sorfalhoz, nem életbiztosítás belefejelni.

Bár egy sima fejelés elsőre teljesen ártalmatlannak látszik, mégis olyan, mintha belenéznénk egy kisebb pofonba. Az agyunk alapból biztonságban van a koponyánkban, gyakorlatilag egy kocsonyás masszában úszik, ami a kisebb rezgéseket jól csillapítja. Amikor viszont kapunk egy nagyobb ütést, ez már nem elég, így az agyunk a koponyánk falához csapódik. Ilyenkor apró sérülések keletkezhetnek, az idegsejtek közötti kommunikációban pedig zavarok támadnak. A statisztikák szerint egy profi játékos meccsenként átlagosan 6-12-szer fejel, amihez még hozzájönnek az edzések, összességében egy karrier alatt a több tízezer fejes egyáltalán nem tűnik túlzónak. Ennyi felhalmozódott ütés már tényleg okozhat problémákat.

Bobby Charlton fejel egy edzésen 1963-ban – Fotó: Dennis Oulds / Central Press / Hulton Archive / Getty Images

A Stirling Egyetem egyik kísérlete viszont azt is bizonyította, hogy a fejeléseknek rövid távon is van kimutatható hatásuk az agyra. A kísérletben a játékosoknak gép lőtte ki a labdákat szögletet imitálva, a futballisták hússzor egymás után fejeltek, majd a kutatók közvetlenül az edzés után tesztelték az agyműködést és a memóriát. Úgy találták, hogy már egy edzés után gátlás lépett fel az agyban, a memóriateszten 41 és 67 százalék közé esett vissza a futballisták teljesítménye.

Sir Geoff Hurst, a világbajnok angol csapat egy másik tagja felidézte, hogy rengeteget fejeltek a West Hamnél az edzéseken. Először húsz percig fejelgettek egy mennyezetről lelógatott labdát, majd egymás között fejelős játékot játszottak, edzésen pedig 20-30 beadást fejeltek meg a kapufáknál. Volt tehát minek felhalmozódni. Hurst egyébként felajánlotta az agyát halála után a kutatóknak, hogy vizsgálhassák rajta a futball hatásait.

„Nagyon nehéz meghatározni, hogy mennyi fejelés okoz demenciát. Nincs éles vörös vonal. Pedig ez az a szám, amire szükségünk van” – mondta a Kölni Sporttudományi Egyetem munkatársa, Ingo Heimelt.

A gyerekekre különösen veszélyes

A szakértők abban egyetértenek, hogy a gyerekek, akiknél még a csontosodási folyamatok végbe sem mentek, nagyobb veszélyben vannak, mint a felnőttek.

Több országban, például az Egyesült Államokban, vagy Angliában, Walesben és Észak-Írországban tilos is már az edzéseken fejelni a 12 éven aluli gyerekeknek.

Az agysérülésekkel foglalkozó Bennett Omalu még inkább kiterjesztené a korlátozást, ő 18 éven alul egyáltalán nem engedélyezné a fejelést. Több szakértő szerint ritka, hogy a 12 éven aluliak ösztönösen fejelnének, inkább az idősebb tinédzsereknél válik tudatosabbá a fejhasználat a fociban.

„Láttam, hogy néhány gyerek a fejbúbjával fejeli a labdát, ez teljesen rossz technika, így sokkal nagyobb nyomás éri az agyukat. Nem hinném, hogy igazi labdákat kéne fejelniük” – mondta Ryan Mason, a Tottenham korábbi játékosa, aki egy meccsen koponyatörést szenvedett. Ő azt javasolja, hogy legfeljebb szivacslabdákkal gyakorolják a fejeseket a gyerekek. Erre szükség van, mert amíg a meccseken lehet fejelni, a gyakorlatlanság is veszélyeket rejt magában. Ha nincs kellően megfeszítve a nyak, egy-egy rossz technikájú fejeléssel csúnya sérüléseket lehet összeszedni.

A skót futballistákkal végzett kutatást vezető William Stewart szerint is a legokosabb, amit tehetnek a futballisták, hogy amennyire csak lehet, kerüljék a fejelést. „A fejelős edzések visszavágása jó javaslat, hiszen csökkenti a szükségtelen behatásokat az edzésen, mint egy fantáziahipotézis, ami szerint létezik egy még nem felfedezett mágikus nindzsa fejelési technika, ami csak ránk vár.”

Fiatalok edzenek, fejelnek az új-zélandi Aucklandben – Fotó: Fiona Goodall / Getty Images

„Abszolút semmi ok nincs rá, hogy fejeljünk az edzésen. Tinédzserként sokat fejeltem (ez most aggaszt is), de utána már nagyon ritkán, mert butaságnak tűnt számomra. Csak meccseken csináltam” – írta Twitterén Gary Lineker, az angol válogatott korábbi klasszisa.

Micsoda fejetlenség!

A korábban megjelent tanulmányok sem győztek meg mindenkit arról, hogy a demencia és a játék közbeni fejelések között szoros összefüggés lenne. Valóban, a demencia nem csak ettől függ, hiszen hatással lehet rá az adott személy életmódja, életkora és genetikai tényezői is. A FIFA korábbi vezető főorvosa, Jiri Dvorák és a játékosokat képviselő FIFPRO főorvosa, Vincent Gouttebarge is azt mondta, az eddigi ismeretek alapján nem látják indokoltnak, hogy a futball top szintjén is foglalkozzanak a fejesek korlátozásával.

Az az ötlet, hogy a futballból töröljék a játék fontos technikai és taktikai elemét, a fejest, még nem vetődött fel komolyan – de a futballisták védelmét, a sérülések karrierjük utáni nyomon követését egyre többen követelik a szövetségektől. A fejsérülések ügyében már pozitív fejlemények is vannak, hiszen összeütközések, összefejelések miatt előfordulnak a pályákon agyrázkodások is. A futball szabályalkotó testülete, az IFAB decemberben elfogadhatja azt a javaslatot, ami lehetővé tenné, hogy míg egy agyrázkódásgyanús játékos vizsgálata tart, addig ideiglenesen becserélhetnek valakit a helyére. Arról még folyik a vita, hogy mennyi időre is van szükség ahhoz, hogy megállapíthassák egy játékosról, hogy milyen állapotban van. Az IFAB a három perc felé hajlik, több orvos viszont szerint tíz percre lenne szükség, hogy biztonságos diagnózist lehessen felállítani. Ha el is fogadják a javaslatot, kérdéses, hogy mikortól tesztelik. A futballisták valószínűleg nem élnek rettegésben a fejesek miatt, de újabb kutatásokra még valóban szükség lehet arra, hogy tisztában legyenek a rizikófaktorokkal.