Meghalt Jacques Secrétin, a pingpong egyik nagy bohóca

2020. november 26. – 13:38

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Meghalt a francia asztaliteniszezés legendás alakja, Jacques Secrétin, aki világbajnokságot és Európa-bajnokságot is nyert, később pedig show-műsorai tették ismertté. 71 évet élt.

Secrétin nagyon fiatalon, már 13 évesen bekerült a francia válogatottba, ahol 24 éven keresztül játszott. A balkezes pingpongos 17 évesen, 1966-ban nyert először országos bajnokságot, majd hosszú karrierje során világbajnokságokon és Európa-bajnokságon gyűjtött érmeket. Négy Eb-aranya közül kiemelkedik az 1976-os, amit egyéniben nyert meg. Egy évvel később világbajnoki címet is szerzett vegyes párosban Claude Bergeret-val az oldalán. Férfi párosban három vb-bronza volt, ezeket Jean-Phillippe Gatien partnereként nyerte.

A játékos minden idők legeredményesebb francia pingpongosa, 61 országos bajnoki címet is gyűjtött, és megválasztották az évszázad játékosának is.

Secrétin 1988-as visszavonulása után is elkötelezett asztaliteniszező maradt, gyerekeket tanított, és járta a börtönöket, ahol a foglyoknak tartott edzéseket.

Az 1990-as években Vincent Purkarttal találtak ki egy pingpongos show-t, ami több mint négyezer előadást ért meg, 2007-ig járták vele a világot.

A Telex friss híreit itt találja >>>

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!